10 tény a trianoni békeszerződésről
2014. június 4. 08:56
Korábban
1. 94 éve, 1920. június 4-én Versailles-ban, a Párizstól néhány kilométerre lévő Trianon kastélyban írták alá az első világháborút lezáró trianoni békeszerződést.
2. Magyarországon már kevéssel a háború befejezése előtt megkezdték a felkészülést a békekonferenciára. A magyar anyag összeállításával, az azzal kapcsolatos munka megszervezésével 1918 őszén a külügyminisztérium a későbbi miniszterelnököt, a Földrajzi Társaság főtitkárát, gróf Teleki Pált bízta meg.
3. Ennek legismertebb darabja a magyarság etnikai viszonyait bemutató "vörös térkép", amely a nemzetiségek szerinti népességeloszlást a világon elsőként a népsűrűség figyelembe vételével ábrázolta.
4. Ugyan a béketárgyalásokra meghívott magyar küldöttség tagjaként érkező gróf Apponyi Albert által három nyelven elmondott híres "védőbeszéd" állítólag meghatottságot váltott ki a konferencia résztvevőiből, érveit már nem vették figyelembe a döntéshozók.
5. A szerződés következtében a történeti Magyarország (Horvátország nélküli) 282 ezer négyzetkilométer területéből 93 ezer négyzetkilométer (33%) maradt magyar fennhatóság alatt. Az 1910. évi népszámláláskor 20 886 487 főnyi népességből 7,6 millió (36%) került az új államhatárok közé. A magyar haderő létszámát 35 ezer főben maximálták, megtiltották az általános hadkötelezettséget és a nehézfegyverzet tartását, korlátozták a fegyvergyártást.
6. A békediktátumot Simonyi-Semadam Sándor kormányának nevében a francia hangzású neve miatt a feladatra „alkalmassá” vált Benárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ írta alá. A tiltakozás jeleként Benárd állva látta el kézjegyével a szerződést.
7. Kezdetben úgy tűnt, hogy a magyar békeszerződést is Neully-ben írják majd alá, a Trianon-palotát csak 1920. május végén említette meg a francia külügyminisztérium a párizsi magyar képviselet vezetőjének.
8. Bár egyes helyeken a Kis Trianon-palota szerepel az aláírás helyszíneként, a mértékadó szakmunkák - a korabeli tudósításokkal egyetemben - javarészt egyetértenek abban, hogy a békediktátumot a Nagy Trianon-palotában, az 57 méter hosszú, 7 méter széles Galérie des Cotelle-ben szignózták.
9. A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe.
10. A szerződés aláírása után röviddel néhány kisebb módosításra került sor: így került vissza 1921-ben népszavazás útján Sopron és környéke, fegyveres úton Kerca és Szomoróc, vagy éppen egy magyar orvosnak köszönhetően Somoskő és Somoskőújfalu.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Szent Ágoston városába látogatott XIV. Leó pápa
- Papnők rejtett koporsói kerültek elő Luxorban
- Pápai átok Trasmoz felett
- A klerikus, aki „meghackelte” az időt – a Gergely-naptár forradalma
- A leleplezett legenda – a női pápa mítosza
- Törvényszerű, hogy a pápa szülővárosa zarándokhellyé váljon?
- Titkos pápai palotára bukkantak Rómában
- Miért játszhatna a pápa Wimbledonban?
- XXIII. János pápa romlatlan teste
- Titkos lehallgatóközpont nyílt múzeumként a londoni Trent Parkban tegnap
- Hőhullám fedte fel a Chatsworth-birtok 17. századi díszkertjét tegnap
- Második világháborús repülőgép roncsaira bukkanhattak Lengyelországban tegnap
- CIA ügynök alapította az egyik legbefolyásosabb irodalmi lapot tegnap
- Kétezer éves sírokban bukkantak rá az ókori kínai társasjátékra tegnap
- 3D-nyomtatással rekonstruáltak vaskori kelta sírokat tegnap
- Rendőrőrs nyílt Hitler braunaui szülőházában tegnap
- 1456: Európa legnagyobb győzelme egy névtelen hős árnyékában tegnap














