10 tény a nagy terrorról
2014. május 21. 16:00
Korábban
1. A Szovjetunióban 1937-38-ban tetőző nagy terror idején Sztálin utasítására – az ellenforradalmárokkal való leszámolás jegyében – lefejezték a párt- és hadvezetést, etnikai és osztályalapon pedig szovjet polgárok tömegeit végezték ki, vagy deportálták a Gulagra.
2. 1937-38-ban 35 ezer katonatisztet tartóztattak le vagy távolítottak el a Vörös Hadseregtől, és többek között 3 marsall és 13 hadseregparancsok is áldozatul esett a tisztogatásoknak.
3. A fegyveres erők, az állami intézmények, valamint a kommunista párt soraiban végrehajtott tisztogatás mintegy 50 ezer kivégzéshez vezetett.
4. A nyugati baloldali értelmiség csak a hadseregen és párton belüli tisztogatásról számolt be, a szovjet állampolgárok százezreit likvidáló intézkedésekről nem volt hajlandó tudomást venni.
5. A központ a kivégzendők számát kvótákban határozta meg. A kvótákat többször felemelték, mivel a helyi párt- és rendőri vezetők a terv túlteljesítésére törekedtek.
6. Szovjetunió-szerte rögtönítélő bíróságként funkcionáló háromtagú bizottságok, ún. trojkák ítélték el a vádlottakat, akiknek sorsáról sokszor percek alatt döntöttek.
7. Szovjet levéltári adatok szerint 1937-38-ban 1 millió 550 ezer személyt vettek őrizetbe, és 681 ezret végeztek ki, ám az áldozatok valódi száma számos szakértő szerint jóval több lehetett.
8. A Japánnak történő kémkedés vádjával a teljes szovjetunióbeli koreai lakosságot, 170 ezer embert Kazahsztánba és Üzbegisztánba deportáltak.
9. A nagy terror idején a 35 ezer fős ortodox papság mintegy 80 %-át letartóztatták.
10. A nagy terror (jezsovscsina) időszakának névadója, az 1936 szeptemberétől 1938 novemberéig az NKVD élén álló Nikolaj Jezsov maga is a terror áldozata lett: 1940-ben végezték ki.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Horthy
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Kormányzó csak egy lehetett, Horthy több is: kik voltak Horthy Miklós testvérei?
- Tragédiák kísérték férje kormányzása során Horthy Miklósnét
- Derékba törte a dallasi merénylet Kennedy elnök amerikai álmát 15:05
- Csak a kilencedik expedíció járt sikerrel a Mount Everest meghódításában 11:20
- Attila hun király legendái és halálmítoszai 10:40
- Hat házasság, megannyi film és találmány: Hedy Lamarr különös élete 09:50
- Mit ünneplünk pünkösd napján? 09:05
- A háború után sem hagyta magára védenceit a gyerekeket mentő Sztehlo Gábor tegnap
- Mi magyarázhatja a Római Birodalom bukását? tegnap
- A magyar és német kisebbségeket tette felelőssé Csehszlovákia szenvedéseiért Edvard Beneš tegnap