Akiknek "nem kellett" a korona
2014. június 3. 14:23
Tegnap jelentette be a spanyol trónon közel 40 éven át székelő I. János Károly király, hogy lemond hatalmáról, s átadja az uralkodói jogokat fiának, Fülöp hercegnek. A hír nem volt meglepő, ugyanis a király az utóbbi időben sokat betegeskedett, ráadásul a család renoméját több botrány is megtépázta. A történelem folyamán számos uralkodó választotta önként, de leginkább kényszer hatása alatt a korona továbbadását utódjának. Ezekből az esetekből szemezgettünk.
Az utolsó etruszk Róma trónján
Az ókori Rómát kezdetben királyok irányították, a történeti irodalom hét uralkodót jegyzett fel. Az utolsó, az etruszk származású Tarquinius Superbus (azaz gőgös Tarquinius), sokat tett Róma fejlődéséért: Etruriából hozatott mesterembereket, befejezte a központi csatorna és a Capitolium templomának építését. A király nagyon sokat adott a jóslatokra, ezért fiait Delphoi-ba küldte, ám kíséretükben tartózkodott a király unokaöccse, Brutus is. A király fiai az iránt érdeklődtek, hogy ki lesz közülük a hatalom örököse, a jóslat erre azt a viszonylag egyértelmű választ adta, hogy aki először csókolja meg anyját. Amikor hazaérkeztek, azon versenyeztek, hogy ki ér előbb a nők lakosztályába, mire a ravasz Brutus megbotlott, és a földet (tehát a földanyát) csókolta meg.
19. századi karikatúra a király uralmáról
Ha hinni lehet a forrásoknak, a Tarquiniusok elleni lázadást végül egy asszony elcsábítása lobbantotta lángra. A király egyik fiának, Sextusnak megtetszett Lucretia, Tarquinius Collatinus felesége. Egy éjjel behatolt szobájába, és azzal fenyegette meg, hogy világgá kürtöli becstelenségét, és állításának bizonyítására egy megölt rabszolga holttestét fekteti mellé. A szégyenben maradt Lucretia miután a gyalázatos tettről beszámolt férjének, apjának és egyéb férfiaknak, a szemük láttára szíven szúrta magát. A gyászolók bosszút esküdtek, és Brutus vezetésével Lucretia holttestét a fórumra vitték, ahol Brutus a véres késsel a kezében megeskette a népet, hogy fellázadnak a zsarnok ellen, és megfosztják hatalmától.
Róma utolsó uralkodója szintén trónfosztás áldozata lett i. sz. 476-ban. A gyermek Romulus Augustulust az a germán Odoaker taszította le a birodalom éléről, aki a császár testőrségének tagja volt (a császári jelvényeket pedig a kelet-római császárnak küldte).

Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- A nemesi osztály válságát vitte színpadra a katolikus egyháztól elforduló Csiky Gergely tegnap
- A mártíromság színeibe öltözve halt meg Mária, a skótok királynője tegnap
- Mozgó Múzeum: retró Ikarusokat állít szolgálatba a Közlekedési Múzeum tegnap
- Sisinek írt köszöntőlevél és egy korai Louis Vuitton-darab is gazdára talált a BÁV 82. Művészeti Aukcióján tegnap
- Életképtelennek minősítette országa falvait a Kárpátok Géniusza tegnap
- Földönkívülieket, titkos fegyverkísérletet és a KGB-t is sejtették egyesek a Gyatlov-rejtély hátterében tegnap
- Ahol a Loire és a Tisza találkozik: ismét várja a látogatókat a tiszadobi Andrássy-kastély tegnap
- Már a 17. században megmérte a fény sebességét Ole Rømer 2023.12.07.