Castro, a király
Magánsziget, luxusjacht, tengerparti villa, drága italok, szeretők és teknősfarm - miközben nagy ívű beszédeiben a jó forradalmárhoz illő puritánságot hirdette, Fidel Castro nem vetette meg a "kapitalista kényelmet", sőt annak minden elemét kiélvezte.
Bort iszik
La Vie Cachée de Fidel Castro (Fidel Castro titkos élete) című könyvében Castro egykori testőre, a valaha belső hatalmi körébe tartozó Juan Reinaldo Sánchez részletesen leírja a kubai vezetőnek a luxushoz való vonzódását. Sánchez szerint Castro igazi királyként uralkodott, aki egy személyben volt középkori földesúr és XV. Lajos, magánjachtján pihente ki a karibi szigetország vezetésének fáradalmait, miközben delfinjeiben és teknősfarmjában gyönyörködött.
Sánchez jól ismerte egykori munkaadóját, aki mellett 17 éven át dolgozott. Castrót karizmatikus, intelligens, ugyanakkor manipulatív, hidegvérű, egocentrikus személyiségnek festi le, akiről a kubaiak nagy többsége álmában sem tudta elképzelni, mekkora luxusban élt. „Ellentétben az általa mondottakkal, Fidel soha nem vetette meg a kapitalista kényelmet és nem választott aszkéta életmódot. Éppen ellenkezőleg, kapitalista életvitele nem ismert korlátokat. Soha nem hitte úgy, hogy kötelezve lenne a beszédeiben követendő példaként említett életmódra, amely a jó forradalmárt jellemzi” – írja könyvében Sánchez.
A szerző első kézből tapasztalhatta meg a Castro-rezsim brutalitását, ugyanis miután kegyvesztett lett, árulóként bélyegezték meg, „mint egy kutyát, börtönbe vetették”, megkínozták és egy csótányoktól hemzsegő cellába zárták. Miután 2008-ban szabadult, a kubai emigránsok jól bevált útvonalát választotta: az Egyesült Államokba ment, ahol ma is él. „A kilencvenes években tapasztalt változásokig nem sokat kérdeztem a rendszer működésével kapcsolatban…ez a probléma a katonákkal…jó katonaként a legjobbat akartam és ez boldoggá tett” – vallotta az egykori testőr.
A szerdán megjelent könyvet Sánchez a francia L'Express vezető munkatársával, Axel Gyldénnel közösen írta. A The Guardian brit napilapnak nyilatkozó újságíró leszögezte: bár Sáncheznek lenne törlesztenivalója Castróval szemben, a történetek hitelességét nem lehet megkérdőjelezni. „Ez az első olyan alkalom, amikor valaki Fidel Castro belső köréből – valaki, aki a rendszer része volt és testközelből láthatta az eseményeket – megszólalt. Ez megváltoztatja a Fidelről alkotott képünket, s ez alatt nem csak azt értem, hogy szavai mennyire ellentmondanak tetteinek, hanem pszichológiáját és motivációit illetően is” – így Gyldén.
A kubai kommunista vezér gazdagságáról már korábban is lehetett sejteni valamit. Castro az amerikai Forbes magazin 2006-os „Királyok, királynők, diktátorok” listáján a 10 leggazdagabb ember között szerepelt: névtelenséget kérő kubai tisztviselők elmondása szerint a diktátor az állami vállalatok profitjából tett szert hatalmas vagyonra, amit Castro akkor a leghatározottabban visszautasított.
Magánsziget, magánjacht
Fidel Castro 1965-2008 között volt az ország diktátora, majd lemondott elnöki és hadvezéri posztjáról, 2011-ben pedig megvált első titkári posztjától is, utóda a védelmi tárca élén álló öccse, az azóta óvatos reformlépésekbe kezdő Raúl lett. Fidelt visszavonulása óta egyre kevesebbszer lehetett látni nyilvánosan, többször keltették halálhírét, ám a Kubai Kommunista Párt hivatalos lapjában, a Granma-ban folyamatosan jelennek meg írásai. Látogatói szerint szerény körülmények között él, olvas, egyszerű ételeket eszik és tornával próbálja fitten tartani magát.
Nem volt ez mindig így, állítja a ma 65 éves Sánchez. Fidelnek a Disznó-öböltől délre például magánszigete volt: a nemes egyszerűséggel csak „Édenkertnek” nevezett Cayo Piedra, ahol Castrót neves vendégek – köztük az áprilisban elhunyt Nobel-díjas kolumbiai írófejedelem, Gabríel Garcia Márquez – szórakoztatták. A forradalmárok puritánságát úton-útfélen hangoztató diktátor ezt magánjachtjával, a ritka, Angolában honos fából készült Aquarama II-vel közelítette meg.
Ez is érdekelhet
„Castro fekete, bőrből készült igazgatói karosszékében ült egy üveg Chivas Regallal (ez volt a kedvenc itala) a kezében” – írja Sánchez. A könyv szerint az elnök kényelmét egy hatalmas havannai ház szolgálta kosárlabdapályával, bowlingpályával, egy teljesen felszerelt orvosi központtal és tengerparti luxusvillával, amelyhez kikötő is tartozott. „Castro mindig azt mondta, hogy a forradalom miatt nincs ideje a pihenésre és a földi örömökre, amelyeket nem vesz figyelembe, sőt megveti azokat. Hazudott” – fejtegeti könyvében az egykori testőr.
Sánchez szerint Castro legközelebbi munkatársai sem voltak tisztában El Caballo (A Ló, így becézték Castrót) pazarló életvitelével – mint ahogy bonyolult szerelmi életével sem, sőt hogy szeretőitől legalább kilenc gyermeke született. Sánchez elmondása szerint Castro mindig tartott egy pisztolyt a lábánál Mercedesében, soha nem utazott el, ha nem volt legalább tíz testőr vele, és mindenkit lehallgatott, köztük a néhai venezuelai elnököt, jó barátját, az őt haláláig példaképének tartó Hugó Chávezt is.