A mágikus április 23-a
2014. április 23. 13:46
Kevés olyan nap volt az emberiség történetében, mint 1616. április 23. Két írógéniusz, William Shakespeare és Miguel de Cervantes is ezen a napon hunyt el – legalábbis a korabeli Angliában, valamint Spanyolországban használatos naptár szerint.
Korábban
Ha a nyugati kultúrkörben napjainkban érvényben lévő időszámítást vesszük alapul, az „avoni hattyú” halálának dátuma valójában 1616. május 3. Ugyanis amíg a mélyen katolikus Spanyolország már 1582-ben alkalmazkodott XIII. Gergely naptárreformjához, a protestáns Angliában csak 1752-ben vezették be a hosszú ideig csak „pápista ármánynak” tartott Gergely-naptárat. Addig a Julianus-naptárat használták, amelynek alapján Shakespeare valóban április 23-án halt meg.
Érdekesség, hogy bár a dokumentumokból csak annyit tudhatunk, hogy a kis Williamet 1564. április 26-án keresztelték meg, születésének időpontjaként is április 23-át tartják számon. A különös egybeesések után nem csoda, hogy az UNESCO 1995-ben Nemzetközi Könyvnappá nyilvánította április 23-át.
A maga műfajában mindkét művész korszakalkotót produkált. A feltételezések szerint írástudatlan szülőktől származó Shakespeare-t – akinek élete 1585 és 1592 közötti szakaszáról semmit sem tudunk –, az angol irodalom megújítóját sokan a valaha volt legnagyobb drámaírónak tartják, akinek színműveit évszázadok óta a világ számos színpadán játsszák hatalmas sikerrel.
A kalandos életű Cervantes többek között adóellenőrként és tengerészgyalogosként is tevékenykedett. Harcolt az oszmánok ellen a keresztény flotta hatalmas győzelmével végződő 1571-es lepantói csatában, 1575-től pedig öt éven át algériai kalózok fogságában raboskodott. A spanyol író számára 1605-ben kiadott Don Quijote című regénye hozta meg az elismerést. A saját korához alkalmazkodni nem tudó, kényszerképzete szerint a lovagkorban élő, és annak erkölcsi elvárásai szerint cselekvő Alonso Quijana történetét a kutatók többsége az első modern regényként tartja számon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap