Macskabombák az újkorban

2014. március 10. 13:20

Abban az évszázadban, amikor Michelangelo a Sixtus-kápolna mennyezetét alkotta meg, Shakespeare pedig többek között III. Richárd királydrámáját foltozgatta, a német tüzérségi szakértők a macskák háborús célokra való felhasználását kutatták.

Korábban

Az újkor hajnalán a leleményes hadmérnökök az állatokat is igyekeztek bevonni a hadművészet tudományába. Több ábrázolást is ismerünk a 16. századból, amelyeken a macskák és a galambok egy, a mai "jetpack"-ra hasonlító eszközt viseltek a hátukon. Az eredeti ötlet az volt, hogy az ellenség városait, illetve erődjeit, amelyek megközelítése emberek számára veszélyes lett volna, állatok segítségével gyújtsák fel.

Mitch Fraas, a Pennsylvaniai Egyetem könyvtárának kutatója gyűjtötte össze azokat az ábrázolásokat, amelyeket a Franz Helm kölni tüzérnek tulajdonított Buch von den probierten Künsten (Gyakorló művészet könyve) című alkotásban talált.

A fordítások szerint Helm ilyen - a technikai részletekbe kevésbé belemenő - tanácsokkal látta el olvasóit: "Miután rárögzítetted a macska hátára a szerkezetet, vidd az ellenséges város közelébe és gyújtsd meg. Az állat be fog menekülni a településre, s a hátán lángoló fegyver okozta félelem miatt el akar rejtőzni. A menedéket valószínűleg valamilyen szalma, széna vagy egyéb gyúlékony anyagok mellett találja meg, amit percek alatt lángba borít."

Helm művét 1530-ra datálják, s közel egy évszázadon át kéziratos formában terjesztették, míg végül 1625-ben nyomtatva is megjelent. Az amerikai kutató elmondta, hogy eddig hét ábrázolást látott, s csupán egy nyomtatott dokumentum került eddig a keze ügyébe a "macskaballisztika" fortélyaiba bevezető könyvből. "Valószínűleg sohasem alkalmazták ezt a bizarr hadászati módszert" - tette hozzá a kutató.

Az elképzelés - miszerint állatokat használjanak fel háborúk során - azonban nem egyedülálló a történelemben. A 20. századból több példát is tudunk, amikor kutyákat vagy egyéb emlősöket használtak hadi célokra. A második világháborúban a szovjetek bombákat erősítettek az ebekre, amelyek mozgó aknamezőkként keserítették meg a német katonák életét, az amerikai hadsereg pedig denevérek segítségével próbálta felgyújtani a japán épületeket.

Az állatok "fáklyaként" való felhasználásának hagyománya azonban még a 16. századnál is régebbre nyúlik. Egészen a bibliai időkig kell visszamennünk. "Ezzel Sámson elment, fogott háromszáz rókát, s szerzett egy csomó csóvát. Az állatokat farkuknál összekötötte egymással, és minden két farok közé tett egy csóvát. Aztán meggyújtotta a csóvákat, és nekieresztette a rókákat a filiszteusok vetéseinek. Így meggyújtotta a kévéket meg a lábon álló vetéseket, aztán a szőlőket és olajfákat is" - szól a Bírák Könyve.

Egy középkori orosz krónika szerint Olga kijevi fejedelemasszony (890-969) a 10. században madarakat használt fel hasonló célokra. A forrás szerint Olga (I. Igor özvegye, aki kiskorú fia, Szvjatoszláv helyett uralkodott) portánként három verebet és galambot követelt egy drjevlán település lakóitól. Miután megérkeztek a szárnyasok, katonái minden egyes madár lábát kénes ronggyal kenték be, majd elengedték őket, s visszatértek fészkükbe, ahol tűzbe borították a várost. "Olga bosszúja ezzel befejeződött" - írta a szöveg. A drjevlánok egyébként a mai Ukrajna területén élő törzs tagjai voltak, akiket a 11. század közepére a Kijevi Rusz véglegesen meghódított.

A kínai krónikákban sem idegen az ehhez hasonló fegyverkezés. Az elbeszélések szerint egykoron egy ökörre erősített égő kosár okozott riadalmat a távol-keleti országban.