Erotikus műalkotások a múltból
2014. február 18. 14:32
Korábban
Hogyan lehet erotikus egy csésze?
A szőrös csésze talán a 20. század leghíresebb erotikus műtárgya, amelyet a Németországban született, de svájci állampolgárságú Méret Oppenheim (1913-1985) - André Breton, Luis Buñuel, Marcel Duchamp, és Max Ernst mellett -, a húszas évek szürrealista mozgalmának legismertebb képzőművésze hozott létre.
Oppenheim 18 évesen ment Párizsba, ahol az Académie de la Grande Chaumière művészeti iskola kurzusait látogatta, majd öt év múlva megrendezhette élete első önálló kiállítását a svájci Bázelben. 1936-ban készítette el híres szőrös csészéjét (Le Déjeuner en fourrure), amely a szürrealista szobrászat egyik legtöbbet idézett alkotása lett. Oppenheim ebben a teáskészlet által sugallt háziasságot elegyítette az állati természettel és az erotikával.
A műtárgy ötletét egyébként egy közte és Picasso, valamint Dora Maar közötti párizsi beszélgetés adta, amely során a spanyol festő felvetette, hogy mindent be lehet borítani szőrmebundával - Oppenheim rákontrázott, és így válaszolt: akár egy csészét és csészealjat. A művész hazament és megalkotta azóta kultikussá váló tárgyát, amelyet egy kínai gazella szőrméjével fedett be. A Le Déjeuner en fourrure ma a New York-i Museum of Modern Artban látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap