Nácik kobozhatták el a Van Goghnak tulajdonított képet
2013. december 20. 15:12 MTI
A nácik által elkobzott műtárgyak közé tartozhat a melbourne-i Nemzeti Galéria (National Gallery of Victoria, NGV) egykor Van Goghnak tulajdonított, ám mára kétes eredetűvé vált festménye, amelyet most visszakövetelnek állítólagos eredeti tulajdonosának örökösei.
Korábban
A Head of a Man (Férfifej) című kép, amelyet 67 éven át a melbourne-i intézmény gyűjteményének ötmillió ausztrál dollárt (970 millió forint) érő műtárgyaként tartottak számon, 2007-ben került le a múzeum faláról egy amszterdami vizsgálat nyomán, amely azt mutatta, hogy az alkotás talán mégsem a holland mester keze munkája.
Az NGV szakértői korábban felnyitották a kép hátulját, hogy valódi alkotójának nyomára bukkanjanak, de semmit sem találtak. Sajtóbeszámolók szerint a festmény becsült értéke 10 ezer ausztrál dollárra csökkenne, amennyiben minden kétséget kizáróan bebizonyosodik róla, hogy nem valódi Van Gogh.
Olaf Ossmann svájci jogász a közelmúltban azzal állt elő, hogy az alkotás nagyon is eredeti és hajdanán egy vagyonos zsidó férfi, az egykor Berlinben élt Richard Semmel tulajdonát képezte. Semmel 1933-ban a kép és gyűjteménye egyéb értékes darabjainak eladására kényszerült Amszterdamban, amikor a nácik elől menekült.
"Az aukciók egyikén ez a Van Gogh alkotás, a Head of a Man is tételként szerepelt, és akkor egy üzletember vásárolta meg, majd a kép még kétszer gazdát cserélt, mielőtt Ausztráliába került" - idézte Ossmannt az ABC ausztrál hírcsatorna. Az ügyvéd szerint Semmel örökösei most minden erejükkel azon vannak, hogy visszaszerezzék az alkotást a nácik által elkobzott műtárgyakról szóló, 1998-as washingtoni konferencia alapelveire támaszkodva.
Az NGV igazgatója, Tony Ellwood közleményében aláhúzta, hogy a galéria utánajár az ügynek és kivizsgálja Ossmann állításait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap