Ellopták-e a Mona Lisát a nácik?
2013. november 15. 10:08
A Münchenben megtalált, több mint 1400 festmény szerencsésen végződő esete ismét eszünkbe juttathatja, hogy a második világháborúban akár jóval több műkincs veszhetett volna oda. Akár a Mona Lisa is.
Korábban
A náci rezsim idején a párt főideológusa, Alfred Rosenberg szervezete, az ERR (Einsatzstab Reichsleiter Rosenberg) volt megbízva azzal a feladattal, hogy összegyűjtse, megvizsgálja, majd eladja a nemzetiszocialisták által „elfajzott művészetnek" nevezett irányzatok képviselőinek munkáit a Louvre-tól az Uffiziig, a Benelux-államoktól a Szovjetunióig. Az ERR ámokfutása ötmillió műtárgyat érintett, köztük olyan mesterműveket, mint Michelangelo Bruges-i Madonnája, vagy Jan van Eyck A bárány imádása című munkája.
A nácik nagy műkincsrablását számos rejtély lengi be, s a történet nem lenne teljes, ha nem bukkanna fel benne a világ leghíresebb festménye. Sokáig úgy nézett ki, hogy Leonardo da Vinci alkotása, a Mona Lisa az Osztrák Alpokban, a németek által elhurcolt műkincsek raktárjaként szolgáló altaussee-i sóbányában vészelte át a világégés viharait. Nem véletlen a feltételes mód, a Louvre kincsével kapcsolatban ugyanis ellentmondásos információk láttak napvilágot, ráadásul semmilyen – se német, se szövetséges – dokumentum nem született arról, hogy a párizsi patinás múzeumból elragadott festmény valóban a bányában landolt volna.
Ez az eshetőség akkor merült fel, amikor a világháború után elkezdték tanulmányozni a londoni székhelyű Különleges Hadműveletek Parancsnokság (SOE) osztrák kettős ügynökeinek jelentéseit. Az egyik ilyenben ugyanis arról volt szó, hogy a csapat „olyan felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat is megmentett, mint a Louvre Mona Lisája”. Egy másik, 1945. december 12-i keltezésű, az egyik Altaussee melletti múzeumból származó dokumentum szerint a „párizsi Mona Lisa is szerepelt ama 80 kocsinyi festmény- ás műtárgygyűjteményben”, amelyet a bányába vittek.

A madridi Prado-ban számos másolatot őriznek Leonardo Mona Lisájából; balra az eredeti
A Louvre különös módon hallgatott legértékesebb festményének hollétéről a második világháború évei alatt, később azonban elismerte, hogy a Mona Lisa valóban az altaussee-i sóbányában sínylődött. Az egyik feljegyzés szerint a festményt 1939. augusztus 27-én egy 1938-ban készült, speciális nyárfadobozba rakták, majd a Loire völgyébe, a Chambord-kastélyba szállították. A kép kálváriája ezzel korántsem ért véget: 1940. június 5-én előbb egy mentőautó kipárnázott hordágyán Chauvigny-be, majd szeptemberben a montaubani Ingres múzeumba vitték, végül 1942-ben Montalban kötött ki.
A Louvre szerint gyűjteményének nagy részét a Pireneusok lábánál fekvő Château de Pau-ba szállították, ám a Mona Lisa nem volt köztük. A Mona Lisáról semmit nem tudunk az 1942-1945-ös időszakra vonatkozóan. A párizsi múzeum által közölt utolsó dokumentum szerint a festmény 1945. június 16-án tért vissza Altaussee-ból Párizsba, azaz a kép a sóbányából érkező első szállítmánnyal érkezett a francia fővárosba. Ez a verzió persze erősen kérdéses, mivel a festményt korábban kellett elszállítani ahhoz, hogy már 16-án odaérjen Párizsba.
A Louvre később némileg „kozmetikázott” a rejtélyes történeten, s azt állította, hogy a sóbányában csupán a Mona Lisa egyik másolata volt, amelyet nem Leonardo, hanem egyik követője festett jó emberöltővel a reneszánsz mester halála után. Minden jel szerint az 1950-től napjainkig a Louvre igazgatójának szobájában kiakasztott, MNR 265 sorszámot kapó másolatot vitték el a nácik, az eredetit pedig elrejtették, így talán el sem hagyta Párizst – ez pedig azt is megmagyarázza, miért nem bukkan fel a kép a Mona Lisával kapcsolatos feljegyzésekben.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Tudta-e, hogy...?
- 10 érdekesség a bankrablások történelméből
- 10 tény a kerékpározás történetéből
- 10 érdekesség, amit nem tudtál a Mikulásról
- 10 meglepő tény a vasút történetéből
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- 10 dolog, amit nem tudtál Las Vegas-ról
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Tíz tény Jackie Kennedy-ről
- Jön a részleges napfogyatkozás, mi pedig jövünk az ehhez kapcsolódó mítoszokkal tegnap
- Szent Teréz teste több mint 400 év után is épségben: tudósok vizsgálják a csodát tegnap
- Átírja a múltat a nemek szerinti régészet? tegnap
- Álom és rémálom között – A Tanácsköztársaság árnyékában tegnap
- Véres billentyűk: Az elefántcsont-kereskedelem rejtett ára tegnap
- A rabszolgaság eltörléséhez hosszú út vezetett az Amerikai Egyesült Államokban tegnap
- Tudósok azt állítják, az ember jóval előbb tudott beszélni, mint azt eddig feltételezték tegnap
- A háború árnyékában sem feledkezett meg a bajbajutottakról idősebb Antall József tegnap