Esküvőről a munkaszolgálatra

Egy munkaszolgálatos naplója

A szerzőről kevés információval rendelkezünk. 1906. szeptember 10-én, Budapesten született, kispolgári zsidó családban, és Zuglóban élte le élete nagy részét. Handler László faszobrásznak tanult, de tehetségét ismeretlen okokból kifolyólag sosem tudta kibontakoztatni: különféle üzemekben kényszerült másfajta megélhetést találni, az 1930-as években pedig az Írószeripari és Kereskedelmi Kft-nek lett üzletvezetője.

Az 1940-es évek legelején ismerkedett meg későbbi szerelmével, az 1914-ben született Weisz Magdolnával (akit leveleiben Magdának nevez), aki hozzá hasonló vallási és társadalmi viszonyok között élt a fővárosban. Házasságukra csupán 1942 nyarán került sor. Ebben bizonyára szerepet játszott, hogy Lászlót több ízben behívta a M. Kir. Honvédség munkaszolgálatra, és így nagy volt a bizonytalanság körülötte. Továbbá - hiszen mindketten a hatályos törvények szerint is zsidónak minősültek - féltek. E körülmények okán a frigy csak 1942. július 27-én köttetett meg, úgy, hogy ezt megelőzően sietve még aznap mindketten kikeresztelkedtek. A kikeresztelkedés tényével kapcsolatban naplójában feljegyezte: „mások előtt szinte szégyenlem azt, hogy kitértem, és nem merem vállalni [vallásomat]." A kikeresztelkedéssel és az esküvővel pedig azért siettek, mert László néhány nappal korábban SAS-behívót kapott az aszódi munkaszolgálatos táborba. Így az a szerencsétlen helyzet állt elő, - amint arról naplójának október 17-ei bejegyzése is tanúskodik -, hogy esküvője napjának délutánján be kellett vonulnia munkaszolgálatra.

Handlert legalább háromszor hívták be hátországi munkaszolgálatra. Első állomáshelyéről nincs információ, de feljegyzéseinek 4. oldalán feltünteti, hogy az aszódi munkatábor, ahol a 101/42-es kisegítő (zsidó) munkásszázad kötelékében dolgozott 1942. július 27-től, számára a „második munkatábor", a második bevonulás volt. A Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területén elhelyezkedő Aszód melletti zsidó munkatáborban készített feljegyzései ellenben rendkívül plasztikus ismertetést adnak a hátországi munkaszolgálat körülményeiről.

Megtudhatjuk egyebek mellett azt is, hogy a „muszosok" sorsának alakulásában két tényező egyaránt szerepet játszott: egyrészt a jogszabályi keretek, a rájuk vonatkozó rendeletek durvulása, másrészt legalább ilyen fontos tényező volt az adott zászlóalj- és századparancsnok személye, az adott „honvédkeret" emberséges avagy nem ritka esetben szadista mivolta. A keret mindenkor meghatározó szerepét a történetírás - elsősorban Karsai Elek, majd Randolph L. Braham és Szita Szabolcs kutatásai nyomán - régóta ismeri. A szerző maga is utal rá, hogy ismeretlen helyszínű első bevonulása folyamán - köszönhetően a keretlegények antiszemitizmusból fakadó szigorának és a munkakörülmények okozta nehézségeknek - éhezett, kimerítő volt a munka és a keretlegénység kegyetlenkedett. Naplójában ezzel szemben az aszódi munkatáborról a kétségtelen nehézségek dacára meglehetősen pozitív képet fest.

Ez annak dacára is igaz volt, hogy október 3-ai naplóbejegyzésében utal rá, hogy „a mostani munkatáborban jóval többet kell dolgozni, mint az 1940-esben [...]" Nemcsak az ellátás volt Aszódon kielégítő, de a bánásmód is tűrhető lehetett. A szerző többször leírja, mennyire szerencsésnek érzi magát ezért a kivételezett helyzetért, melyért elsősorban a honvéd keretnek mond köszönetet. Jóllehet az emberséges bánásmód, az egymással és a kerettagokkal való üzletelés, a megfelelő élelmiszer-ellátás ebben az időszakban a hátországban más munkaszolgálatos egységeknél sem volt ritka, mégis kirívó esetnek tarthatjuk Handler László október 9-ei bejegyzését:

„Oly nagy volt az eső, hogy mai [napon] 11 órakor bejöttünk, és délután ilyen parancsot kaptunk: kivonulás előtt mindenki feküdjön le, és takarózzon be jól, és aludja át a kivonulást, és este lehet moziba menni - aki akar." Ugyancsak jellemző, hogy a hátországban szolgálatot teljesítő zsidó munkaszolgálatosok ekkor még, némelykor - amint a szerző maga is megemlékezik róla - hozzájuthattak sajtótermékekhez, köztük a németellenes, illetve liberális Magyar Nemzethez és 8 Órai Újsághoz is.

Handler aszódi hónapjai pedig éppen arra az időre estek, amikor magyar munkaszolgálatosok sorsa a korábbi évekhez képest drasztikusan rosszabbra fordult. Kifejezetten a zsidó századok tagjainak megalázását szolgálta, hogy már 1941 tavaszán, a délvidéki mozgósításkor elrendelték számukra az addigi nemzetiszín karszalag, illetve zöld kabáthajtóka-jelzés helyett a sárga karszalag viselését.

Már 1940 novemberétől - eleinte helyi kezdeményezésre - előtérbe került a muszosoknak a megfosztása az egyenruhától, amely a következő időszakban országszerte lezajlott. Bartha Károly honvédelmi miniszter 1942. március 17-ei rendelete után a munkaszolgálatosok (a köztörvényesek és a nemzetiségiek éppúgy, mint a zsidók) elvileg nem is viselhették azt többé, sem egyéb katonai jelvényt, csupán egy jelzés nélküli sapkát. A zsidó munkásszázadokban foglalkoztatottak még ez utóbbit sem, mondván, „a nemzeti színekre méltatlanok".

1. Egy munkaszolgálatos naplója
2. A rendelet

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

19. A közjogi rendszer átalakítása Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban

• A rendszerváltoztatás belülről
• Kilincs a túloldalon
• A bölcs „tolmács”
• Az én 89-em
• A Kádár-rendszer darázsfészke
• Moderata durant: az önmérséklet megedz
• A kór újra támad
• Kormányzás ellenszélben
• Antall József közelről