Félévezredes szerelmes levél Koreából
2013. november 29. 10:12
"Nincs szó a bánatomra, egyszerűen nem tudok nélküled élni" - szól a drámai szerelmes levél, amelyet egy 445 éves koreai múmiával együtt temettek el. A férfinek elhagyott, terhes felesége rótta papírra gondolatait latin nyelven.
Korábban
A több mint 175 centiméter magas, s az eddigi vizsgálatok szerint bizonyára jóképű Eung-tae Korea ősi klánjának, a Goszeong Jinek volt a tagja. A dél-koreai Andong városában feltárt mumifikálódott férfi sírjában a felesége bánatát feltáró levél mellett további 12 üzenetet találtak a kutatók.
A "Won édesapjának" címzett levél, amelyet 2000-ben fordítottak le, a nő nagy bánatáról és veszteségérzetéről szól. Az elhunyt számára bizonyára sokat jelentő levél a múmia mellkasán feküdt, a kutatók szerint a haldokló Eung-tae kérésére eltemetői helyezték oda. A feleség a levélben félve tette fel a kérdést, miért hagyta el őt és gyermeküket a férfi, és bevallja, nem biztos, hogy képes lesz élni nélküle.
Így írja: "Veled akarok lenni, kérlek, tudasd velem, hol jársz. Az irántad való érzéseimet, míg ezen a földön élek, nem felejtem el, a bánatom nem ismer határokat." A kutatók szerint a szerelmes üzenet 1568-ból való, készítője azonban teljesen ismeretlen, férjéről valamennyivel többet tudunk.
A híres koreai klántag, Eung-tae jóval magasabb volt, mint a korabeli átlag, a múmiája pedig viszonylag szépen konzerválódott, így azt is tudjuk róla, hogy szakállt viselt. Sze-kvon Jim, az Andongi Nemzeti Egyetem múzeumának igazgatója, aki először látta a testet, ironikusan így fogalmazott: "a sötét szakálláról egyből az jutott az eszembe, hogy igazán bájos teremtés lehetett."
A múmia feje mellett egy finom papírba csomagolva egy, a nő hajából készült papucsot is találtak a régészek. Ez a szokatlan ajándék a nyugati embernek igencsak furcsának tűnhet, azonban a koreai kultúrában a szerelem jelképe, valamint a remény szimbóluma, hogy a megajándékozott felgyógyul a betegségéből.
Chris Scarre, a Durhami Egyetem Régészeti Tanszékének vezetője szerint a test, a levél, valamint a papucs olyan kiválóan megőrződtek, mintha csak valamilyen betonréteg fogságában töltötték volna az elmúlt évszázadokat, amely a szerves anyagokat kivételesen jól megőrzi. A Daily Mail értesülései szerint a régészek az ásatás során a fakoporsó felett valóban találtak egy szokatlanul kemény földréteget, amely megvédhette a leleteket, valamint az is sokat segített, hogy a múmia több réteg ruha között nyugodott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.