Meghalt Tito özvegye
2013. október 21. 13:08 MTI
Meghalt Jovanka Broz, a néhai Jugoszlávia egykori mindenható vezetője, Josip Broz Tito özvegye.
Korábban
A 89 éves Brozt nyár óta többször is válságos állapotban szállították kórházba, vasárnap 11.45-kor hunyt el - erősítette meg a hírt a Tanjug szerb hírügynökségnek a belgrádi sürgősségi egészségügyi központ. Az asszony temetésének időpontjáról és helyéről a szerb kormány hétfői ülésén döntenek.
Jovanka Broz 1924-ben született a horvátországi Likában, nemzetiségét tekintve szerb. 1952-ben ment férjez Titóhoz, és a politikus haláláig, 1980-ig volt a társa. Férje oldalán részt vett a II. világháború alatt a németek elleni partizánharcban, ki is tüntették, a jugoszláv hadsereg alezredese volt.
Tito halála után vagyontárgyait államosították, személyes ajándékai, ruhái, levelei nagy részét elvették, 2006-ig nem volt sem saját jogú, sem özvegyi nyugdíja, szociális segélyen élt. Személyazonosságát igazoló iratokat is csak 2009-ben kapott újra. A szerb sajtó szerint a lefoglalt javak között lévő értékes műtárgyak múzeumba kerültek, a többi holmiról pedig nem tudni, hol van. Tito széfjében egyébként, amelyet a Szerbiai Nemzeti Bankban őriztek, aranylapokat, aranyport, pénzérméket és ékszereket találtak, néhány tárgyról azt gyanítják, hogy a Karadjordjevic szerb királyi család tulajdona volt.
Tito feleségeként Jovanka Broz a Balkán számos történelmi jelentőségű eseményének volt a szemtanúja, ezért a szerbiai tömegtájékoztatás, de más volt jugoszláv tagállamok médiája is nyomon követte sorsát. A vele történtek nagy médiaérdeklődést váltottak ki, jóllehet ő maga ritkán jelent meg a kamerák előtt. Tito 1980-as halála óta, visszavonulva, gyakorlatilag házi őrizetben élt egy villában Belgrád előkelő negyedében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- 17:41
- 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05