A térképkészítőről mesélnek a régi északjelek
A szélrózsák és északjelek a régi térképek tartozékai, lehetővé teszik a térképek tájolását, díszítőelemként szolgálnak és az alkalmazott szimbólumoknak köszönhetően sokat elárulnak a térképkészítőről is.
Égtáj vagy szélirány?
A régi térképeken, így a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött 18-19. századi térképeken - a maiakkal ellentétben - nem volt lefektetve egyértelműen, hogy az északi irány a térképlap tetején található, a déli pedig a térképlap alján. Mivel a térképszerkesztésnél korábban nem e szerint a szabály szerint dolgoztak, minden térképen meg kellett adni az égtájakat. Ezért vagy a keretmezőbe írták be az égtájak nevét, vagy szélrózsát (irányrózsát), később pedig északjelet rajzoltak a térképmezőbe.
A szélrózsák elnevezése még az ókori időkből ered, amikor a görögök és a rómaiak az égtájak és a szélirányok (az az irány, amerről a szél fúj) között nem tettek különbséget. A „rózsa" elnevezés pedig a jel gazdagon díszített, színezett alakjára utal, amely virágra emlékeztet.
Európában a 13. században terjedt el az iránytű használata. Ennek skálája még nem fokbeosztással, hanem szélrózsa-beosztással volt ellátva, a szélrózsát az iránytű lapjára festették rá. A hajózás élénkülésével a 14. században Itáliában és Katalóniában új típusú tengeri térképek, ún. portolánok jelentek meg. Az első szélrózsarajz Abraham Cresques 1375-ben készült katalán portolán világatlaszában található.
Attól függően, hogy a négy fő-, négy mellék- és nyolc másodrendű világtáj közül melyeket jelöli szélrózsa, megkülönböztetünk 4-, 8- és 16-ágú szélrózsákat, de az utóbbi szögeinek felezésével 32-ágú szélrózsákat is szerkesztettek. Előfordulnak 12- és 24-ágú szélrózsák is, ami azzal magyarázható, hogy az ókori görögök 12, a rómaiak 24 szélirányt különböztettek meg. Az egyes szélirányokat különböző színekkel jelölték. A 18-19. században jellemzően az égtájak neveit vagy azok rövidítéseit írták a szélrózsák peremére, de előfordulnak még a szélirányok neveinek rövidítései is. Például egy római szőlőhegyet ábrázoló 18. századi térképen található szélrózsa rövidítéseinek feloldása: T = Tramontana (észak), L = Levante (kelet), M = Mezzogiorno (dél) és P = Ponente (nyugat).
Szélrózsa Ernest Wenzel Durchlasser és Friedrich Conrad Renner rézmetszetű Száva-térképének kéziratos másolatáról, 1739 körül
Az északi irányt általában nyílvesszőhegy jelöli - ilyenkor a vesszőtestre helyezik a szélrózsát -, de nagyon sokféle ötletes megoldással is találkozhatunk, például tulipánnal Hury József 1784. évi térképén emberalakkal Sax János Zakariásnak az 1780-as években készített térképén, vagy nyolcágú csillaggal Coroni Sámuel 1768 körül rajzolt térképén. A déli oldalon a nyílvessző tollai, de gyakran félhold szerepel. Duplarte Antal 1780. évi térképén az északot tulipán, a déli irányt a Nap, a keletet hatágú (hajnal)csillag és a nyugatot kettős kereszt mutatja. A szélrózsákon sokszor nem csak a földrajzi (csillagászati) északi irányt adták meg, hanem a mágneses északi irányt is, mint ahogy Coroni Sámuel kamarai mérnök Budakeszi és Buda közötti határt szemléltető térképén tette ezt a 18. század második felében.
Sokféle forma
A szélrózsa közepén olykor arc, látkép, címer jelenik meg. Römisch Ferenc kamarai mérnöknek a regéci kamarai uradalmat ábrázoló, 1791. évi térképén a magyar országcímer látható a szélrózsa közepén. Vertics József uradalmi és megyei mérnök a Károlyi család ősi nemzetségi, egyben bárói címerét helyezte a szélrózsa közepébe egy 1801. évi térképén, mely Károlyiné Harruckern Jozefa Csongrád, Békés és Csanád megyei birtokait mutatja. Chiapó Benjámin 1797-ben a Gaja-patak szabályozását ábrázoló térképén a szélrózsa közepébe arcot rajzolt. A budavári klarissza rendház tervrajzán a szélrózsát tájkép díszíti, Kray Pál Késmárk (ma Kežmarok, Szlovákia) környékének 1765. évi térképén a szélrózsa közepét látképpel díszítette. Nagy József szélrózsájának közepén virág látható.
Sok térképen a 18-19. században nem szélrózsát, hanem északjelet használtak. Ez legtöbbször nyílvessző alakú. Borsitzky Pál 1780-ban felnyilazott íjat - amelyben kozmikus szimbólumként az íj íve a Nap égi útját jelöli - rajzolt Szatmár megye térképére. Itt a nyílhegy mutatja az északi irányt, a húr rögzítési pontjai a kelet és a nyugati irányt. A nyílvesszőt olykor szalaggal, termékeny, zöldellő ággal díszítették, vagy a vesszőtestre helyezték a térkép címét, a léptéket, de akár magát a térképet is. Gyakori északjel még a mágnestű, de akár az iránytű is.
Északjel Borsitzky Pál 1780-as térképén
A Máramaros megyei Kőrösmező (ma Ясіня, Ukrajna) erdőit bemutató térképre 1781-ben Jakubicska Ferenc északjelként lándzsát rajzolt, amelyet egy trombitáló angyal tart. Coroni Sámuel 1780 körül készült Arad vármegyei kamarai erdők térképén üstökössel jelölte az északi irányt. Szalay Pál pálos szerzetes 1771-ben készített térképet Máriavölgyről (ma Marianka, Szlovákia). Ezen az északjel a búcsújáró hely kegyszobrát ábrázolja, amelyet a 18. század első felében csillagba foglaltak. A 19. században azonban egyre inkább az egyszerű, díszítés nélküli északjelek használata terjedt el.
Ez is érdekelhet
Az alkalmazott sokszínű szimbólumoknak (számok, színek, formák, alakzatok, képszerű jelek stb.) köszönhetően a szélrózsák és az északjelek - gyakorlati és díszítő funkciójukon túl - a térképet készítő mérnök, térképész személyiségéről is sokat elárulnak.
