2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Rákosi ügynökei - az ÁVH nyolc éve

2013. szeptember 6. 11:16 Csernus Szilveszter

Az ÁVH működése

„Az ÁVH-n mindig az történt, amit Rákosi akart” – állította a Párt Központi Vezetőségének ülésén évekkel később Révai József. Annak ellenére, hogy az ÁVO, majd ÁVH hivatalosan egy vagy több kormányzati szervnek volt alárendelve, a valóságban mindig is a trojka, azon belül is főleg Rákosi volt Péter Gábor egyetlen felettese. A közvetlenül a kommunista pártvezetőktől függő államvédelem így nevével ellentétben nem az államot, hanem a pártot védte, sőt azt még a párton belüli vezető szervek (Politikai Bizottság, Titkárság) felügyelete alól is kivonták. Rákosin kívül a trojka további két tagját, Farkas Mihályt és Gerő Ernőt respektálta csak Péter. A soron következő feladatot a pártfőtitkár mindig közvetlenül közölte Péterrel, míg hivatalos csatornákon csak később jutott el hozzá, akinek úgy kellett tennie mintha hivatali felettesétől hallaná először az utasítást. A fokozatosan pártállammá váló országban Péter Gábor így szabad kezet kapott.

"Munkásököl, vakököl..."

Az ÁVO feladatai közé tartozott az államrendbe és közbiztonságba ütköző cselekmények felderítése, a háborús és népellenes bűncselekmények nyomozása, a politikai vonatkozású röpiratok szerzőinek és terjesztőinek nyomozása, a bejelentett gyűlések megfigyelése, a titkos rádióadók lefülelése, illetve az állam- és közbiztonság szempontjából káros személyek kitiltása vagy internálása. A szervezetnek külön alosztályai foglalkoztak a belső hírszerzéssel, az egyházzal, a megfigyeléssel, levelek ellenőrzésével, vagy például telefonellenőrzéssel. Általában Péter előbb értesült egy-egy levél tartalmáról, mint azt a címzett felbontotta volna. A belső hangulatról készített úgynevezett „országjelentések” minden reggel Rákosi hivatali íróasztalán feküdtek.

A lépcsőzetes kommunista hatalomátvételben az „ÁVO első helyen harcolt”. A kommunista pártvezetők már előre értesültek az ÁVO-tól pártközi tárgyalópartnereik álláspontjáról, sőt sokakat kompromittáló adatok begyűjtésével zsarolt a szervezet a kommunistákkal való csendes együttműködésre. Az ÁVO, majd ÁVH leghírhedtebb „eredményei” az 1947-es választási csalás, a szociáldemokrata-kommunista pártfúzió kikényszerítése, a Mindszenty-ügy, a Rajk-per előkészítése, a Sólyom-ügy, vagy Tildy Zoltán kisgazdapárti köztársasági elnök eltávolítása és vejének bíróság elé állítása, halálra ítélése majd kivégzése.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár