Ma kezdődik a rós hasána
2013. szeptember 4. 11:00
A Gergely naptár szerint szeptember 5-én - a gyakorlatban már szeptember 4-én napszálltakor - beköszönt a zsidó újév, a rós hasána. A zsidó naptár szerint 5774. tisri hónap elseje és másodika a zsinagógai újév, a világ és az ember teremtésének évfordulója, amikor az ember teremtett voltára és Istentől való függőségére emlékeznek.
Korábban
A zsidó naptár szerint négy újév van, ezek közül a legjelentősebb a zsinagógai újesztendő. A rós hasána kifejezés szó szerinti jelentése: az év feje. Ezen felül illetik még a jóm truá (a kürtharsogás napja), a jóm hádin (az ítélet napja), a jóm diarichtá (a hosszú nap), a jóm hárát olám (a világ születésnapja), a jóm hákeszen (az eltakarítás napja) névvel is. A zsidó újév napja - lévén a zsidó naptár luniszoláris, azaz a Hold és Nap szerinti naptár - mindig újholdra esik.
Rós hasána a lelki számvetés, az önvizsgálat, az ima időszaka, amikor a Talmud szerint minden élőlény elvonul Isten előtt, aki megítéli őket a következő esztendőre. Mivel a "közepesek" még kapnak haladékot, hogy megjavítsák magukat, a hithű zsidók e napon visszagondolnak az elmúlt évben elkövetett hibáikra és tévedéseikre, az őket ért kísértésekre. Ezen a napon adnak hálát a Mindenhatónak azért is, mert egész évben megóvta őket a balszerencsétől és a rossztól. A zsinagógában áldást mondanak, majd megfújják a sófárt (ez eredetileg kosszarv, amely az Ábrahám által feláldozni kívánt fia helyett kapott kosra emlékeztet). A hagyomány szerint a sófár hangja hallatszott a sínai kinyilatkoztatás alkalmával, és ez jelzi majd a Messiás eljövetelét.
A rós hasánát megelőző hónap már a megtérés jegyében telik, szokás ilyenkor jókívánságokat küldeni és az év közben tett fogadalmakat feloldani. A nap előestéjén fehér ruhákba öltöznek, a zsinagógában is a fehér szín az uralkodó. A zsidó újévi asztalon datolya, gránátalma, tök, csicseriborsó és póréhagyma található, mert ezek a termékeny és gyorsan fejlődő növények a kabbala szerint a szerencse jelképei. Nem hiányozhat a hal sem a fejével együtt, továbbá a mézes alma, amely kellemes és vidám évet hozhat. A máskor sós és hosszúkás kalács (barhesz) is kerek és édes.
Rós hasánát sok helyen olyan dologgal töltik, amelyet egész évben végezni akarnak, éjszaka nem alszanak (nehogy elaludják a szerencséjüket), ehelyett imák és vallásos énekek hangzanak fel. Közép-Európában - így Magyarországon is - elterjedt rós hasána első napjának délutánján - vagy ha az a nyugalomnapra esik, akkor a következő nap - a táslich szertartás. A kenyérmorzsát összegyűjtik és beleszórják egy folyóba: ezzel szimbolikusan vízbe vetik a bűneiket, így tisztán kezdhetik meg az újesztendőt.
Rós hasána után tíz nappal tartják a legnagyobb zsidó ünnepet, a jóm-kipúrt. A köztes időszakot tíz bűnbánó napnak nevezik, amikor mindennap különleges bűnbánó imákat kell mondani, az erre a periódusra eső szombat a megtérés szombatja. Jóm-kipúr a nagy megbocsátás napja, amikor Isten feljegyzi az élet könyvébe azoknak a zsidóknak a nevét, akik az újesztendőben is élhetnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap