Feltárták a Hadrianus-villa föld alatti városát
2013. augusztus 22. 08:38
Alagutak hálózata alkotta föld alatti várost fedeztek fel Hadrianus császár római villája alatt. A barlangkutatók feltételezése szerint a 100 hektáros palotakomplexum alatt húzódó járatokban rabszolgák közlekedtek és ökrök vontatta kocsikon szállították az ételeket és egyéb javakat.

Korábban
A régészek eddig összesen több mint másfél kilométernyi alagutat térképeztek fel a Rómától 35 kilométerre fekvő tivoli villa alatt. Ezekben a járatokban élelmiszereket és egyéb árukat szállítottak ökrökkel vontatott kocsikkal és a Hadrianus által magával hozott több ezer rabszolga is itt közlekedett. A fő alagút 2,4 méter széles volt, s egy 700 méter átmérőjű „kiszögellésbe” torkollott, a kutatók vélekedése szerint itt tudtak megfordulni a kocsikkal. „Ezek az alagutak azt sugallják, hogy Hadrianus villája valójában nem is villa volt, hanem egy föld alatti városként működött” – fogalmazott Benedetta Adembri, az ásatási terület igazgatója.

Az alagút
A létesítményt valószínűleg 125-ben kezdték építeni. A hatalmas palotakomplexum palotával, fürdőkkel, kutakkal, kerti házakkal, lakónegyedekkel, gazdasági épületekkel, különleges, személyre szabott épületekkel – úgy mint könyvtár és színház – volt tele. A sokat utazó császár legszívesebben ezen a 100 hektáron elterülő, mintegy 30 épületből álló fényűző kéjtanyán időzött, amikor éppen Rómában tartózkodott.
Hadrianus utódai használták és bővítették is a villát, míg Nagy Konstantin császár végül számtalan műkincset az új fővárosba, Konstantinápolyba szállíttatott. A népvándorlás korában aztán teljesen szétrombolták, majd a reneszánsz pápák kezdtek érdeklődni a romok iránt – egy helyi bíboros például a 16. században lebontotta a márványokat, hogy saját villájához használhassa fel.

A sárga rész jelöli az új alagutat
Az alagutat Strafa Carrabile-nek („Nagy föld alatti út”) nevezte a területet feltérképező olasz barlangkutató, Marco Placidi és csapata. Az alagúthoz egy bokrok és növények fedte lyuk vezette el a régészeket, akik távvezérléssel működő robotokat küldtek a föld alá, hogy azon részeket is felmérjék, ahova a szakemberek a sziklák és törmelék miatt egyelőre nem tudnak lejutni. A szakértők azonosítottak egy nagyobb, közel 5 méter széles alagutat is, de az a föld és a törmelékek miatt egyelőre megközelíthetetlen.

A régészek számára végül világossá vált, hogy a villa alatt egy föld alatti úthálózat húzódik, amire a 15 méterenként fúrt kutak szabályos elhelyezkedéséből lehetett következtetni. Eddig úgy sejtették, hogy egyetlen út futott a palotakomplexum alatt, a most felfedezett alagútbejárat azonban azt sugallja, hogy voltak egyéb, alternatív útvonalak is. Vittoria Fresi régész szerint megjósolni sem lehet, hogy hova vezet az út, s hogy milyen épületekre bukkanhatnak még a jövőben.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

Nagy-Britannia
- Egész Európában népszerű volt a középkorban a legendás Artúr király kultusza
- A legenda szerint férfiak kezében balszerencsét hoz a híres Koh-i-Noor gyémánt
- Halálos eszközökkel is védték szeretteiket a hullarablóktól a 19. századi családok
- Megrendítő, soha célba nem ért levelek kerültek elő egy második világháborús hajóroncsból
- Majdnem két hónapon át tartott az út a világ leghosszabb buszjáratán, London és Kalkutta között
- Megszenvedték a britek az 1971-es D-napot
- Hárman a házasságban: a brit királyi család rettegett anyósai
- Walesben állhatott eredetileg Stonehenge
- Hivatalosan is aknamentesek a Falkland-szigetek
- Az indiánok szexuális szokásairól is kimerítően írt leveleiben Amerika keresztapja, Amerigo Vespucci 08:36
- Kádár és Tito feleségei is Rotschild Klára szalonjában szabatták ruhájukat 07:24
- Egész Európában népszerű volt a középkorban a legendás Artúr király kultusza tegnap
- A gyertyák csonkig élnek – így élte meg Márai Sándor a 20. század viharait tegnap
- Nem működött a kivéreztetés taktikája Verdunnél tegnap
- A műkritikusokat is átverte az ecsetet ragadó csimpánz tegnap
- A fal túloldalán: a Roosevelt-ház erős asszonyai tegnap
- A legenda szerint férfiak kezében balszerencsét hoz a híres Koh-i-Noor gyémánt 2021.02.20.











