Feláldozhatták a 4000 éves ír mocsári múmiát
2013. augusztus 15. 18:42
I. e. 2000 körül rituális gyilkosság áldozata lehetett az a múmia, amelyet egy írországi mocsárban találtak meg a régészek. A szigetország lápjai több ezer évre is konzerválni tudják az emberi testet, azonban a kutatók szerint kevés olyan jó állapotban lévő múmia maradt fenn, mint a fiatal férfié; a kutatók szerint mindezidáig ez a legrégebbi mocsári múmia.
Korábban
A fiatal férfi múmiáját még 2011-ben, az írországi Laois megyében található Cúl na Móna nevű mocsárból halászták ki, miután egy kotrógéppel egy munkás véletlenül rátalált - számolt be a The Irish Times. A férfi valószínűleg egyfajta szakrális áldozat lehetett, bár a rituális gyilkosságok szokása csak később, a vaskorban terjedt el az ír szigeten.
A szakértők először azt feltételezték, hogy a lápi múmia a vaskorból (i. e. 500 - i. e. 400) való, mint a legtöbb, eddig feltárt mocsári emberi maradvány, ám a későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy a lelet a késő bronzkorból származik, tehát mintegy négyezer évvel ezelőtti. A testet fedő tőzeg és a közelben megtalált fakaró vizsgálata is megerősítette az elméletet.
A lelet várhatóan új megvilágításba helyezi a bronzkori Írország temetkezési gyakorlatát és a sziget mindennapjait. Eamonn Kelly, az Ír Nemzeti Múzeum munkatársának tájékoztatása szerint az eddigi legrégebbi lápi múmia i. e. 1300-ból került elő. A mostani tehát az utóbbi évek egyik legjelentősebb régészeti lelete, tette hozzá.
A múmiát magzati pózban találták meg, s tőzeggel volt fedve. Karját eltörhették, hátán pedig vágások nyomait fedezték fel, amelyeket valamilyen éles eszközzel okoztak. Azt valószínűleg már sohasem fogjuk megtudni, pontosan mi okozhatta a férfi halálát, ám a sebek és a fakaró jelenléte rituális gyilkosságra utal.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/ecfee62640b27ceff6456f5cf0e4470d.jpg)
A régész úgy véli, az áldozat egy tehetősebb családból származhatott, hiszen a többi mocsári tetemekkel összehasonlítva kezén nem voltak bőrkeményedések, s a körmei is viszonylag ápoltak voltak. Egyik keze azonban hiányzott. A múzeum szakértői jelenleg a további vizsgálatokra várnak, amelyek során kiderülhet, mi volt a lápi ember utolsó vacsorája. Eddig több mint száz ókori múmiát halásztak már ki írországi mocsarakból, azonban kevés olyan jó állapotú maradványt találtak, mint ez a mostani.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![IV. Politikai berendezkedések a modern korban / 18. Az ENSZ és az Európai Unió](/ih0Ax/label/.cut-640x400/779.jpg)
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap