2021. tavasz különszám: 18 festmény, amit imádunk
ITT támogathatsz bennünket

Megnyílt a Gárdonyi-emlékév

2013. április 29. 14:47 MTI

Ünnepi gálaműsorral nyílt meg a Gárdonyi Géza író születésének 150. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév szombaton a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) Budapesten.


Gárdonyi Géza műveit bármikor vesszük elő és olvassuk újra, a legnagyobb írók közt fogjuk őt számon tartani - mondta megnyitó beszédében L. Simon László, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke. Hozzátette: nevéhez olyan regények fűződnek, amelyek nemzedékek sokaságának teremtenek muníciót. Gárdonyi Géza magányos alkotó volt, aki divattal, trendekkel és irányzatokkal nem foglalkozva olyan életművet hagyott hátra, amely a kánonokhoz igazodó utókor számára is értéket, fundamentumot jelent.

Az emlékév köré fonódó események, a maradandó alkotások, az olvasás örömét közvetítő rendezvények remélhetőleg arra viszik a magyar irodalom útját Gárdonyi segítségével, hogy ne keskeny úttá, hanem országúttá szélesedjen, s képes legyen a jövőben is a nemzeti múlt, a történelem, az emberek és az emberi értékek iránt elkötelezett generációkat nevelni - hangsúlyozta E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója.

Habis László, Eger polgármestere rámutatott, hogy Gárdonyi "csaknem 140 éve dolgozik értünk műveivel" minden magyar településen és a világ számos országában. Erdei Péterné, Gárdony alpolgármestere kiemelte: Gárdonyi "gazdag életművet hagyott ránk, amelyet nem pénzben, hanem szellemiekben, lelkiekben mérünk". Arról is szólt, hogy Gárdonyi Géza szülőházát nemrég újították fel, ott emlékkiállítás látható a PIM anyagából, és az érdeklődők megtekinthetik az egri vár rönkfából épített kicsinyített mását is.

A Gárdonyi emlékévet a Nemzeti Kulturális Alap 100 millió forinttal támogatja, az összeg kétharmadát Eger használhatja fel. Az emlékév programjai között szerepel A láthatatlan ember arcai című vándorkiállítás, irodalmi versenyek, interaktív tárlatvezetések, filmvetítések, pályázatok, konferenciák és kulturális fesztivál is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár