Természetes halállal halt meg Sztálin
2013. március 14. 13:34
Immáron hivatalos, hogy természetes halállal halt meg Sztálin, ezzel az is bebizonyosodott, hogy biztosan nem gyilkolták meg – derült ki az egykori szovjet pártfőtitkár boncolási jegyzőkönyvének nyilvánosságra hozatala után.
Korábban
A boncolási jegyzőkönyvet eddig az orosz állami politikatörténeti levéltár őrizte, a legnagyobb titokban. Első alkalommal férhetett hozzá nyugati történész, Matthias Uhl, a Német Történeti Intézet munkatársa személyében, aki a dokumentum megismerése után kijelentette, hogy a „Gazda” halálával kapcsolatos összeesküvés-elméletek nem igazak, mivel Sztálin természetes körülmények között hunyt el: halálát az agyvérzést követően fulladás okozta.
„Természetes halállal halt meg moszkvai dácsájában” – közölte Uhl. Az „egyes számú beteg” – ahogy Sztálint nevezték – 1953. március 1-jén, este fél hétkor kapott agyvérzést; a stroke a boncolásban közöltek szerint az agy bal féltekéjét érintette, és gyomorvérzés párosult hozzá. A szovjet pártfőtitkár egy átmulatott éjszaka után már nem kelt fel; munkatársai azonban nem merték felébreszteni a pizsamájában a szőnyegen fekvő, horkoló Generalisszimuszt.
A jobb oldalára teljesen megbénult Sztálinnak hideg borogatást, hashajtó hatású magnézium-szulfátos beöntést adtak, a füle mögé piócát raktak, ám mindez mit sem használt. A diktátor állapota a következő három és fél napban semmit sem javult, bár többen megemlítik, hogy legalább egy ízben magához tért. Ugyan a Generalisszimusz nem válaszolt, láthatóan igen rosszul érezhette magát; az orvosi jelentések szerint március 4-én megállíthatatlan csuklás kezdte rázni, és többször is vért hányt. Sztálin hatvan évvel ezelőtt, 1953. március 5-én, este 9 óra 50 perckor halt meg.
Sokáig éltek a gyanúperrel, hogy a véreskezű diktátort valójában meggyilkolták. Sztálin lányának, Szvetlanának például az tűnt fel, Lavrentyij Berija milyen diadalittasan szaladt ki a halottas szobából és sietett el Kuncevóból, a többszörös külügyminiszter, Vjacseszlav Molotov pedig évtizedekkel később úgy nyilatkozott, hogy az 1953. május 1-jei felvonulás alatt a Lenin-mauzóleum mellvédjén a főbelügyér félreérthetetlen célzást tett saját szerepére, odasúgva neki: „eltakarítottam őt az útból”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.