A legemlékezetesebb beiktatási beszédek

Hétfőn a kongresszus lépcsőjén, több százezer ember előtt ismételte el esküjét Barack Obama amerikai elnök, mielőtt elmondta második ciklusának első beszédét. Obama azért tette már vasárnap le az esküt, mert az amerikai alkotmány értelmében az elnök ciklusa január 20-án délben lejár, s mivel ez vasárnapra esett, egy nappal később kellett megtartani a beiktatási ünnepséget az ünnepélyes eskütétellel együtt. Obama történelmet írt, mivel a második olyan elnök lett, aki négyszer is letette a hivatali esküjét. Ebből az alkalomból felidézzük, melyek voltak az Egyesül Államok történetének legemlékezetesebb beiktatási beszédei és eskütételei.

A leghosszabb

Soha nem derült ki, hogy elnökként mire lett volna képes a nagyreményű Williams Henry Harrison, aki minden idők leghosszabb, 1 óra 45 percen át tartó beiktatási beszédét tartotta meg 1841. március 4-én. A csípős, hideg idő ellenére viszonylag szép számmal gyűlt össze a kíváncsi tömeg, hogy tanúja legyen az egykori ohiói szenátor, hírnevét az angol-indián sereg legyőzésével szerzett, hivatalba lépésekor már nemzeti hősként ünnepelt államférfi beiktatási ceremóniájának. A szeszélyes időjárás felkészületlenül érte az elnököt is, aki ennek ellenére derekasan helytállt és végigmondta szövegét, vázolva a következő négy év menetrendjét.

A 8495 szavas beiktatási beszéd végül Harrison első és egyben egyetlen beszéde maradt. Mivel fedetlen fővel állt a szakadó hóesésben, a nem túl előrelátó politikus megfázott és tüdőgyulladást kapott, s az orvosok minden erőfeszítése ellenére (kezelték ricinusolajjal, ópiummal, vazelinnel, farkasalmával) egy hónappal később, 1841. április 3-án elhunyt. Harrison így csak arról maradt emlékezetes, hogy ő volt az első amerikai elnök, aki hivatalában halt meg, továbbá hogy valamennyi elnök közül ő töltötte a legrövidebb időt posztján: mindössze 32 napot, 12 órát és 30 percet.

A leghumorosabb

A beiktatási beszéd a hivatalba lépő amerikai elnök hitvallásának terjedelmes megnyilvánulása, retorikailag jól megszerkesztett, lelkesítő, és a legtöbbször használt szavakban (nemzet, Isten, haza) jól tetten érthetők benne az elnöki program fundamentumai. Ezekből a beszédekből csupán egy valami hiányzik: a humor. Ezt Paul Boller történész is megerősítheti, aki miután végigrágta magát az összes beszéden, arra a felismerésre jutott, hogy egyetlen olyan sor sincsen a hivatalos átiratokban, ami a mosoly leghalványabb jelét csalná az olvasó arcára – nem beszélve a közönségről.

Egy valaki talán mégis kilóg a sorból: ő nem más, mint a holland származású, az ellenfelei által az 1837-es gazdasági válság félrekezelése miatt csak Martin Van Ruinnak nevezett Martin Van Buren. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a jogász végzettségű, már az Egyesült Állam polgáraként született Van Buren – az őt megelőző hét elnök még az amerikai forradalom előtt látta meg a napvilágot – „történelmi tette” egy elszólásnak köszönhető. Van Buren a következőket mondta 1837. március 4-én: „az amerikai forradalom eggyé forrt bennünket születésem idején; s miközben a legnagyobb tisztelettel végignézek ezen az emlékezetes pillanaton (…)”. Van Buren itt nyilvánvalóan az amerikai forradalom magasztos pillanatára utalt, de a meglepett közönség számára úgy tűnt, mintha az elnök saját születését dicsőítette volna…

A legrövidebb

A legrövidebb, mindössze 135 szóból álló beiktatási beszédet a második elnöki mandátumát megkezdő George Washington mondta el 1793. március 4-én, ami a következőképpen hangzott: „Fellow Citizens, I am again called upon by the voice of my country to execute the functions of its Chief Magistrate. When the occasion proper for it shall arrive, I shall endeavor to express the high sense I entertain of this distinguished honor, and of the confidence which has been reposed in me by the people of united America. Previous to the execution of any official act of the President the Constitution requires an oath of office. This oath I am now about to take, and in your presence: That if it shall be found during my administration of the Government I have in any instance violated willingly or knowingly the injunctions thereof, I may (besides incurring constitutional punishment) be subject to the upbraidings of all who are now witnesses of the present solemn ceremony.”

Mint oly sokszor, Washington ezzel is hagyományt teremtett: az őt követő újraválasztott elnökök ugyanis a második alkalommal általában jóval rövidebb szónoklatokat intéztek híveikhez. Erre Abraham Lincoln adott ésszerű magyarázatot, amikor arról beszélt, hogy egy rövidebb beszéd sokkal megfelelőbb erre a célra, mivel a négy éven kiadott deklarációk és dagályos előadások felemésztik az emberek energiáját, ezért már nem nagyon van értelme újat mondani.

A legismertebb mondat

Az amerikai elnökök beiktatási beszédeinek minden idők talán legismertebb mondata 1961. január 20-án, John F. Kennedy szájából hangzott el. „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért” – szólt a már sokszor idézett mondat. Ha csak a puszta számsorokat nézzük, Kennedy beszéde nem volt túl jelentős. Maga a szöveg 1364 szóból áll, a beszéd pedig 13 percig és 59 másodpercig tartott; ez a beiktatási beszédek közül a negyedik legrövidebb szónoklat.

Pedig Kennedy már 1960 novemberében megkezdte a felkészülést élete talán legfontosabb beszédére, amihez barátaitól, tanácsadóitól és egyházi vezetőktől vett segítséget és ihletet; a szöveget Kennedy és beszédírója, Ted Sorenson öntötte végleges formába. Eleinte az is felmerült, hogy az erős havazás miatt elhalasztják a beszédet, de ezt a tervet végül elvetették. Így a 12:51-kor elhangzott esküje után Kennedy végül elmondhatta nagy ívű, emelkedett előadását, amit egyébként a valaha volt egyik legjobb beiktatási beszédnek tartanak.

A legbizarrabb

Abraham Lincoln második beiktatási beszédére az Egyesült Államok történetének egyik legkritikusabb pillanatában került sor. A polgárháború vége ugyan már kéznyújtásnyira volt, s a rabszolgaság intézményének is meg voltak számlálva a napjai, Lincoln mégsem az elégedettség, hanem a bánat hangján beszélt hívei előtt. Főleg, ha még azt is tudta volna, hogy néhány sorral felette ott állnak esküdt ellenségei. Lincoln természetesen nem tudhatta, hogy – amint az az eseményről fennmaradt egyetlen ismert képen jól látszik – az 1865. március 4-i washingtoni beszédét gyilkosa is hallgatja: John Wilkes Booth, aki a Ford Színházban sütötte el gyilkos fegyverét alig egy hónappal később.

Booth-t a merényletben több tettestársa segítette. Így David Herold, aki szintén jelen volt a Capitolium keleti részén tartott beszéd idején, vagy éppen Andrew Johnson alelnök megölésére felesküdő, de tervéről végül lemondó George Atzerodt, a William H. Seward külügyminiszter ellen merényletet kiötlő Lewis Powell, illetve két másik konspiratőr, John Surratt – akinek anyja, Mary Suratt szintén a vádlottak padjára került – és Edmund Spangler. Lincoln második beiktatási beszédét – a Gettysburgnál elhangzott szónoklata mellett – a Lincoln Memorialba vésték és tették halhatatlanná.

A legszerencsésebb

Senki más nem foglalta össze tömörebben egy adott párt krédóját beiktatási beszédben, mint tette azt Ronald Reagan 1981-ben: „A mostani válságban a kormány nem megoldás a problémákra – a kormány maga a probléma.” Reagan beiktatási beszéde nem csak emiatt lett történelmi: először fordult elő, hogy a szónoklatra a Capitolium nyugati oldalán került sor. A nagy előd, George Washington még New York-ban tett esküt, a helyszín pedig 1801, Thomas Jefferson beiktatása óta a washingtoni Capitolium, egészen pontosan annak keleti oldala. 1981-ben egyszerűen azért vitték át a nyugatira, mert onnan sokkal jobban és többet lehet látni. Reagan egyébként egyszer maga is utalt rá, hogy így végre látja az alapító atyák emlékműveit, illetve a távolban az arlingtoni nemzeti temetőt.

A 70 éves korában hivatalba lépő Reagan alighanem a legszerencsésebb elnök címére is pályázhat, mivel Irán az elnök beiktatása után néhány perccel jelentette be, hogy szabadon engedi azt az 52 amerikai túszt, akit 444 napon át a teheráni amerikai nagykövetségen tartottak fogva. Reagan, feleségével, Nancy Reagannel együtt imára kulcsolta a kezét és így szólt: „Köszönjük, Istenem, a túszok szabadon engedését” – igaz, ekkor a követségi dolgozók még nem hagyták el a perzsa ország területét.

A legszellemesebb

Dwight D. Eisenhower katonai pályafutása a második világháború derekán kezdett üstökösként felfelé ívelni: Roosevelt elnök 1942 júniusában az Egyesült Államok európai haderőinek főparancsnokává nevezte ki, majd ő vezényelte a szövetségesek észak-afrikai és szicíliai partraszállását valamint az olaszországi hadműveleteket. 1944 elejétől „Ike” Eisenhower volt a szövetséges haderő európai főparancsnoka, s döntő része volt a normandiai partraszállásban és a végső győzelem kivívásában. Csak 1952-ben lépett a politika színpadára, a választások előtt a mérsékelt és rendkívül népszerű katonát mindkét párt megkörnyékezte. Eisenhower végül a Republikánus Párt elnökjelöltségét vállalta el, s az „I like Ike” jelszó ellenállhatatlannak bizonyult. Óriási fölénnyel győzött, és lett az Egyesült Államok 34. elnöke; a tisztségben ő volt az egyetlen hivatásos katona a múlt században.

Eisenhower első beiktatási beszédére 1953. január 20-án került sor Washingtonban, ahol nem mindennapi látvány fogadta az eskütételre érkező vendégsereget, miután egy cowboy – Eisenhower egy német származású farmer gyermekeként Texasban nőtt fel – lóháton érkezve a ceremónia közepén meglasszózta a hivatalba lépő elnököt, jókora nagy derültséget kiváltva ezzel a jelenlevőkből.