A Kex és az állambiztonság
Volt egy zenekar az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején, amelynek működése hatalmas sikerei ellenére tiszavirág-életűnek bizonyult. Koncertjei, dramaturgi megoldásai mégis kitörölhetetlen nyomot hagytak a magyar zenei szubkultúrában. Mitől vált a zenekar a budapesti belvárosi fiatal értelmiség kedvencévé? Ennek két magyarázata van: a kor sajátos beatzenei jegyeitől nagy részben különböző zenei világ, és a zenekar vezéregyénisége, Baksa-Soós János személye.
Mi volt a Kex sikerének titka?
A Kex megalakulásának időpontja körül nincs egységes megegyezés a zenekarral foglalkozó írások között, de számunkra nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy 1968 telén az együttes már rendszeresen játszott budapesti klubokban. Rövid pályafutásának legfontosabb állomásai és helyszínei azok a klubok és kollégiumok (és a társasági együttlét szempontjából fontos sörözők), amelyek ez időben hagyományosan az egyetemi ifjúságnak voltak fontos találkozási pontjai: Bem rakpart, Bercsényi kollégium, Párizs-kert, Egyetemi Színpad, Kárpátia söröző, Citadella, Budai Ifjúsági Park, Koktélhajó a Dunán, szabadság-hegyi klub, stb.
Zenéjüket hiábavaló lenne bármilyen műfaji skatulyába belehelyezni, hiszen egyszerre volt rá jellemző a hagyományos slágervilág könnyed játéka és az elvont, bonyolultabb szuggesztív erőt megjelenítő dallamvilág. Doleviczényi Miklós zongora- és orgonajátéka, Imre Attila (basszusgitár) és Kisfaludy András (dob) ritmusfelelősök megoldásai, Bianki Iván varázslatos gitármenetei bizonyítják, hogy a Kex zeneileg sem volt könnyű feladvány sem a közönségének, sem a hivatalos zenei intézményeknek. Mindezt persze csak morzsákból ismerhetjük, hiszen rövid fennállása alatt mindössze egy kislemeze jelent meg (Család/Elszállt egy hajó a szélben, 1970, Qualiton), és azon kívül, hogy a zenekar szerepelt Mészáros Márta: Szép lányok, ne sírjatok (1970), valamint Szomjas György: Tündérszép leány (1969) című filmében, nem kaptak kellő nyilvánosságot. Jóval a rendszerváltás után jelent csak meg a zenekar archív felvételeit tartalmazó Kex című CD (1999, Mega Records), amelyen tíz dal hallható a régiek közül, valamint a közelmúltban napvilágot látott hagyományos bakelitlemez, a Kex: Let's Cake (Moiras Records, 2005).
Baksa-Soós János a színpadon semmi esetre sem klasszikus énekesként volt jelen. Az a néhány megsárgult fénykép, az a pár percnyi filmkocka, egynéhány visszaemlékezés, és koncertleírás-kísérlet bizonyítja, hogy személyisége, kisugárzása megismételhetetlen volt. Mint ahogy maga a koncert is. Egyszeri, utánozhatatlan pillanatban megfogant. Sebők János szerint „Inkább színész volt, mint énekes, aki készséggel bújt a legkülönbözőbb szerepekbe és jelmezekbe. Piros nadrágban, fehér trikóban, tornacipőben ugráló bohóc, szalmahajú harlekinó, nyegle bajszú paprikajancsi, belvárosi Don Quijote, aki fityiszt mutatott a hatalmasoknak, dróton rángatta rajongóit, poénpetárdákkal riogatta a nyárspolgárokat, fapofával rúgta fenékbe zenésztársait, aki egyaránt virtuózan játszott az érzelmekkel és az értelemmel.”
Szövegvilága a világos, giccs nélküli, lecsupaszított, blődnek tűnő dolgokról szóló szövegektől a bonyolult, szürrealista, zagyva, érthetetlen, megfejthetetlen, sokat sejtető sorokig terjedt. Ez volt Baksa egyik titka, a megfoghatatlanság. És ez volt az egyik oka, hogy a hivatalos vonalnak nem volt rá szüksége. Sem a Kexre. Mert az intellektuális, homályos dalszövegek magukba hordozzák a többértelműség lehetőséget. A többértelműség pedig magába hordozza az ellenséges kijelentések lehetőségét is, hiszen annak a táptalaja. Ezt pedig nagyon nem kedvelte a hatalom.
De feledhetetlen az a színpadi mozgás, pantomimszerű játék, amellyel szövegeit tulajdonképpen eljátszotta, kísérte, és amelyek segítségével sokszor a közönséget is bevonta az előadásba. Mert a közönség részese volt a koncertnek. A műsor csak a zenekar - Baksa - közönség megingathatatlan kohéziójában válhatott igazi közösségélménnyé, szertartássá. A számos abszurd és végetekig komikus jelenet halálosan komoly, mély tartalommal bíró valódi művészi elemekkel való keveredése (Baksa saját versei, novellái, Villon-versek szavalása) emelte az előadást egyfajta misztikus élménnyé.
Nemrégiben előkerült egy 1970/1971 telén készült felvétel egy Citadellabeli Kex-koncertről. Majdnem negyvenévi kallódás és az akkori amatőr, kezdetleges, gyakran házi készítésű hangrögzítő eszközök véges korlátai miatt minősége nem a legtökéletesebb. De sok mindent visszaad abból a hangulatból és élményből, amit Baksa képviselt. Például amikor két szám között közli a közönséggel, hogy a következő dalt szeretné velük közösen énekelni. „Ülve ezt a számot nem énekeljük!” Figyelmezteti kiabálva a közönséget jellegzetesen elfojtott, félig összezárt szájjal. Majd üvöltve rájuk parancsol: „Mindenki föláll! Mindenki föláll!” A többség valószínűleg nem „engedelmeskedett” (és ebben mutatkozik meg az ő „partnerségük”, hogy „vevők”), hiszen egy lélegzetvételnyi szünet után ezt mondja: „Vagy ülve marad, jól van!”
Amiben még újat hozott a Kex, az József Attilának, mint a hiány és önmeghatározás költőjének a könnyűzenébe való átültetése. Egy kísérlet, amelynek sikere nem másban mutatkozik meg, mint hogy ez a próbálkozás egy olyan folyamatot indított el a magyar pop-és rockzene vonulatában, amelynek hatásai és újító szándékai egyaránt megtalálhatóak a Kex-et kronológiailag szorosan követő időkben és napjainkban is. Repertoárjukban két József Attila vers szerepelt, a Tiszta szívvel és a Hetedik. Az előbbi tökéletes egésszé forrasztja a zenét és a verset. Az az újszerű jelenség az amatőr művészeti tevékenységben – hiszen a költészet megjelenésével már nem beszélhetünk pusztán könnyűzenéről –, amit ezzel a megoldással a Kex teremtett, a mai napig meghatározóvá vált a zenekarral kapcsolatos megítélésben.
De már a nyolcvanas években is fellelhetőek olyan fontos források, amelyek velük kapcsolatban éppen a József Attilával kapcsolatos újszerű élmény megteremtését hangsúlyozták. Mint például Temesi Ferenc, aki az Élet és Irodalom hasábjain emlékezik meg József Attiláról, és vele együtt a Kex-ről a magyar költészet napja alkalmából: „De ha jól emlékszem, a beat nemzedéknek, amelynek tagja vagyok, a «Tiszta szívvel» meg a «Hetedik» tetszett jobban. Mert azt zenésítette meg 1969-ben a Kex, az elpusztított, de el nem felejtett beatbanda. A «Nincsen apám, se anyám» gitárkísérettel sem tetszett az akkori horgelantaloknak. Másfél év után feloszlott az egyetlen kislemezig eljutott Kex.” Nemcsak a horgelantaloknak nem tetszett a gitárkíséret, hanem a Kex, és vele együtt Baksa sem tetszett az állambiztonságnak.
A szőke bohóc és a belügy
Nemsokkal a Kex zenekar megalakulása után megérkeznek az első fecskék a Belügyminisztériumba, és velük együtt az első jelentések is. Feltűnő öltözetükkel, hajviseletükkel, nem helyénvalónak tartott viselkedésükkel, és persze azzal, hogy rendszeresen fellépnek budapesti klubokban, hamar felhívták magukra a figyelmet. Ettől kezdve a zenekart és Baksát folyamatos megfigyelés alatt tartották, és a belügy várta a megfelelő alkalmat, hogy közbeléphessen. Informátorainak feladata a zenekar tagjainak politikai beállítottságának feltérképezése, a banda körüli „slepp” magatartásának értékelése, Baksa rendszerellenes megnyilatkozásainak rögzítése volt. Ez persze nemcsak a Kexre, és nem is csak a könnyűzenei élet szereplőire vonatkozó eljárás volt.
A belügy által várt adatok szép lassan be is futottak: „Az egyik találkozás alkalmával Baksa Soós elmondta, hogy gondolatai mondanivalóját nem mondhatja úgy el, mint esetleg Angliában, mert a sanzon-bizottság úgysem fogadná el szerzeményét. Visszadobná szövegmódosítás miatt. Rögtönzései politikai jellegűek.” A jelentésben az is szerepel, hogy a koncertek közben elhangzó Baksa rögtönzések nem egyértelműek. Tehát burkolt formában jelentkező rendszerellenesség, amely tetszést okoz a közönségnek, ezáltal a nem kívánt irányba befolyásolja a fiatalokat.
1970 tavaszán az Illés együttest nyolc hónapra kitiltják Budapestről. Az akkori zenei élet tagjai közül nem volt senki, akinek nem lett volna véleménye a botrányról. Mivel ez idő tájt a Kex és az Illés közös országos turnén vett részt, a figyelem érthető okokból a Kex-re, és a koncertjein történtekre is erősebben koncentrálódott. És bár a Kex-koncertek világából kevés forrás maradt fenn, az ügynöki jelentésekből is megtudhatunk ezt-azt mind az előadásokkal, mind a közönség soraiban helyet foglaló fiatalokról: „Egyik legutóbbi esetben egy vállalati rendezvényen a közönség egy a folyosón lévő Lenin-mellszobrot helyéről elcipelt és össze-vissza bemázolták.”
Egy másik ügynöki jelentés szerint, aki a zenekar egyik Ifjúság parki fellépését nézte meg, Baksa meghatározhatatlan improvizált szövegekkel hozza teljes extázisba a közönséget. Összefüggéstelen szövegeit olykor-olykor néhány mondatos értelmes résszel szakítja félbe, amelynek politikai háttere van, igaz, burkoltan: „Pl.: «sok-sok kis vidáman lengedező zászló az út szélén.». «egy fiú egy nagy, vidáman lengedező zászlóval egy magas hegyre megy és oda kitűzi» «csak egy zászló szomorú, az én zászlóm» - itt hirtelen váltás: «barátaimat mind agyonverték, engem nem, mert figyelmeztetésül egy madár elém...» - itt abbamarad a szöveg, mindenki gondol, amire akar.” Egy másik alkalommal pedig ezt jelentették: „A műsor tartalmát tekintve politikai élcelődésről van szó, amely helyenként túllépi a megengedett határokat [...] Egy alkalommal végignézve a műsorukat, egyik számukat különösen erősnek találtam, amely azt akarta bemutatni, hogyan zajlik le egy ápr. 4-i felvonulás. Ez kezdődik a repülők felvonulásával (ilyen-olyan repülésfajták érzékeltetése mozgással) és végződik, hogy «a katonák bombát dobnak a tribünre.»”
A jelentésen kívül figyelemre méltó, és az állambiztonság műveltségi tájékozódását reprezentáló az értékelés is: "A jelentésben egyik élvonalbeli beat-együttesünkről van szó, amely tevékenységében igen sok ellenséges tartalmú politikumot hordoz. Mondanivalójukat többnyire burkoltan, allegorikusan, sokszor erősen balos formában fejezik ki.” Szóval nemcsak ellenséges, de azt is tudjuk, hogy ezt erősen balos formában fejezi ki. Mivel nincsenek nyomai klasszikusnak számító jobboldali kijelentéseknek, csak erősen balos lehet. A lényeg szempontjából természetesen teljesen lényegtelen, de a rendszer csak így volt képes ellenségeit meghatározni ideológiai síkon. Vagy jobbos, vagy erősen balos. Más szóba sem jöhetett. Mindemellett figyelemreméltó az a jelentés, amelyben az áll, hogy „Baksa inkább nacionalista háttérrel próbálja hangsúlyozni mondanivalóját (szegény Magyarország, Erdélyt vissza, stb.)”. Szóval nemcsak balos, de még nacionalista is.
