A megtorlás iratai

Hamis tényállások

Nyilván nem rablók és nem fosztogatók azok, akik az elvitt dolog tulajdonosát (esetünkben kezelőjét) nemcsak megtűrik a tetthelyen, hanem rájuk bízzák a könyvelést; a felvett jegyzékeket aláírásukkal igazolják; az értékesítésből befolyt összeget pedig odaadják. Toracz ítéletének egyik vádpontja, és ami az ötvenhatban történtek rekonstruálása szempontjából ennél fontosabb: az ítéletben leírt tényállás egyik eleme, tehát hamis. Ez azonban még nem több, mint amit Rainer M. János már 1992-ben a megtorlás eljárásai egyik jellemzőjének tartott: a szervek kriminalizálták azt, ami megtörtént, a megtorlás optikáján keresztül bűncselekménynek látták és láttatták a nem bűnös cselekményeket.

Toraczék alkalmi boltossága azonban alkalmasnak látszik cáfolni a róluk a periratok alapján tett másik két megállapítást, nevezetesen, hogy Toracz az államrend megdöntésének céljával szervezett és vezetett egy csoportot, illetve hogy fegyveres harcot folytattak a szovjetek ellen. Mert egyfelől nyilvánvaló képtelenség, hogy az államrend megdöntésére szervezett csoport annyira nem próbál rejtőzni, annyira nem próbálja titokban tartani létét, hogy saját bázisán árusít élelmet, amivel egy viszonylag nagy és ellenőrizetlen kör figyelmét irányítja magára.

Másfelől Toraczék boltossága alibit biztosít számukra a szovjetek ellen vívott fegyveres harc idejének nagy részére. Ugyanis – a seregnyi vallomásból egyértelműen megállapíthatóan – november 6-án délelőtt kezdtek élelmet árusítani, 8-án még árusítottak, majd másnap, november 9-én, amikor a környéken már helyreállt a rend, és kinyitottak a boltok, a megmaradt árut átszállították a szállásukkal szemközti közértbe, ahol arról tételes átadás-átvételi jegyzőkönyvet vettek fel. Toraczék tehát a fegyveres harc idejének nagy részére alibit tudtak bizonyítani, hiszen sehol nincs nyoma, hogy november 9-e után még lett volna fegyveres harc a VII. kerületben, az pedig bizonyításra nem szoruló képtelenség, hogy addig egy kicsit élelmet szállítottak és árusítottak, majd egy kicsit harcoltak, hogy aztán visszamenjenek a pult mögé.

Másfelől a fegyveres harcukat bizonyítani hivatott jegyzőkönyvekről könnyűszerrel megállapítható, hogy azok hamisak, ötvenhetes kompilációk. Zömmel olyanok tettek ugyanis terhelő vallomást, akik a harcok idején nem voltak Budapesten, a november 4-e utáni héten történtekről tehát nem lehetett közvetlen észlelésen alapuló tudásuk. A vád azon tanúi, akik ott voltak, sem látták őket harcolni, mindössze annyit tapasztaltak, hogy időnként elmentek, és időnként lövöldözést hallottak elmenetelük után.

Van néhány abszurd, ámde egybecsengő vallomás: ezek szerint harcba indulva a fegyver mellett étert vittek magukkal, márpedig nyilvánvaló, hogy sem magukat, sem az ellenséget nem akarták elaltatni a harc előtt. Azt tehát, hogy Toraczék fegyveresen harcoltak a szovjetek ellen, a szervek által keletkeztetett (és megőrzött) iratok nem bizonyítják. Mivel hasonlóan bizonyítható, hogy más, 1957-ben ellenforradalminak tekintett cselekményekben (őrizetbe vétel, tüntetés szervezése stb.) sem vettek együtt részt, nyilvánvaló hogy együttes tevékenységük nem az államrend megdöntésére, sőt, nem is a Kádár-kormány ellen irányult.

Gondolom nem sikerült mindenkit meggyőznöm arról, hogy Toracz és társai nem hősies harcot vívó fegyveres ellenállók, hanem pusztán a lakosok ellátását önként segítő boltosok voltak. Magam is tudatában vagyok, és elismerem, hogy rekonstrukciós kísérletemen nem is egy, hanem két rés tátong. Azt állítottam, hogy november 6-án délelőttől árultak élelmet, ami nem bizonyíthatja, hogy 4-én és 5-én nem harcoltak. Erről a két napról csak a fentieknél gyengébb (vagy a fentieknél is gyengébb) bizonyítékok alapján lehet azt állítani. Az egyik ilyen bizonyíték, hogy a szervek – egyetlen, később tárgyalandó esettől eltekintve – nem tudtak olyan személyt prezentálni, aki tanúsította volna, hogy Toracz vagy társai november 4-én vagy 5-én részt vettek volna a harcban. Másfelől Toracznak erről a két napról tett vallomásait nem vonták kétségbe, azok a körülmények ismeretében hihetőnek látszanak.

Azt azonban Toracz maga is elismerte, két érdektelennek tűnő tanú pedig igazolta, hogy más fegyveresekkel november 5-én megtámadott három szovjet katonát. Az eset körülményei alapján azonban úgy látom, hogy az nem az agresszorok ellen folytatott nemzeti szabadságharc része, hanem valami attól érdemben különböző dolog volt. A vallomásokból összerakható történet szerint a három szovjet katona bement egy házba, a lakókat leterelték a pincébe (netán már bemenetelükkor ott voltak), maguk pedig (talán a házmester segítségével) bementek az egyik lakásba, ahol megmosakodtak, ettek-ittak, majd lepihentek. Nem sokáig pihenhettek azonban, mert Toraczék rájuk támadtak.

1. Történeti források?
2. Rá kell fanyalodni a periratokra
3. Hamis tényállások
4. Fegyelmi vétség?

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban

• 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
• 26 éves az Európai Unió
• Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
• Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
• A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
• 10 tény a ruandai népirtásról
• 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
• Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
• Viták a közös európai történelem kapcsán