275 éve halt meg Stradivari
Kétszázhetvenöt éve, 1737. december 18-án halt meg Antonio Stradivari, a leghíresebb hegedűkészítő, akinek hangszerei csodálatos hangzásukról híresek, és titkukat máig nem sikerült megfejteni.
Stradivari 1644 körül született Cremonában. Ifjú éveiről nem sokat tudni. Az 1660-as évektől kora leghíresebb hegedűkészítője, Niccolo Amati műhelyében dolgozott, majd önállósította magát. Amati 1684-ben bekövetkezett halála után ő számított Cremona legjobb hegedűkészítőjének, "aranykorának" az 1700-1720 közötti éveket nevezik. 1720 után látása megromlott, keze bizonytalanná vált, a munkát fokozatosan két fia vette át, bár a mester túl a kilencvenen sem szakított a hangszerkészítéssel.
Az állandóan kísérletező Stradivari keze alól mintegy 1100 hegedű, cselló, mandolin, gitár és hárfa került ki. Jellegzetes hegedűi, az úgynevezett stradivariusok hátlapja jávorfából, a tető lucfenyőből, a kávák és a tőke fűzfából készült. A teltebb hang érdekében laposabbra építette a hangszert, megnagyobbította a hegedűtestet, kisebb domborulatokat alkalmazott, és erősebb hajlásban metszette ki az f-lyukakat. A szemre is gyönyörű látványt nyújtó Stradivari-féle hegedűhöz az erőteljes hangzás mellé jellegzetes szín is társult, az aranysárga lakkra világos vörös színt vitt fel.
Stradivari 1737. december 18-án halt meg Cremonában. Több mint ezer hangszere közül mintegy hatszáz maradt fenn, de csak ezek egytizede tökéletes állapotban. Legjobb hegedűinek még nevük is van; a leghíresebb a Betts, amelyet az amerikai kongresszusi könyvtár őriz, illetve a Chaconne, az Alard és a Messiás, amelyet a mester soha nem adott el. Az 1697-ben készült, Cecilia névre "hallgató" stradivarius magyar tulajdonban van, és ötévente cserél gazdát, hogy a lehető legtöbb magyar művészt segítse pályáján. A hegedűn 2011 óta Kokas Katalin játszik.
Stradivari vagyont érő alkotásait előszeretettel hamisítják is, ami nem csoda: egy Stradivari-hegedűért, az 1697-ben készült Molitorért (amelyen a szóbeszéd szerint Napóleon is játszott) 2010-ben 3,6 millió dollárt fizettek, tavaly pedig a japán cunami áldozatainak javára rendezett árverésen a Lady Blunt névre hallgató, egykor Lord Byron unokájának tulajdonában lévő hegedűért 15,8 millió dollárt adtak.
Ez is érdekelhet
Stradivari titkát máig nem sikerült megfejteni, hiába próbálkoznak ezzel zenetudósok, vegyészek, sőt klímakutatók. Van, aki a Stradivari által használt különleges lakkban, illetve a hegedű alapanyagául szolgáló fa egyedi kezelésében, a fapácolásban, a juharfa gombátlanítására alkalmazott bórsavas kezelésben, illetve az esetleges színes gyümölcsmézga szerepében látja a megoldást.
Megint mások a hegedű felépítésére (a hegedű hátoldala nem egyforma vastag), illetve a készítéshez kiválasztott fa minőségére esküsznek. Tavaly CT-felvételek nyomán, számítógéppel vezérelt CNC-géppel faragtak ki egy stradivariust, a replika hangja állítólag rendkívüli módon hasonlít az eredeti hangszeréhez.