A lakkban rejlik a Stradivarik titka
2009. december 8. 08:14 MTI
Stradivari meglehetősen egyszerű lakkal vonta be hegedűit, kissé a festők módjára, főleg esztétikai és talán akusztikai célból is - mutatta ki egy ambiciózus francia-német tanulmány, amely azonban nem fedte fel teljesen a hegedűkészítő varázsos művészetét övező rejtélyt.
Korábban
A tekintélyes német Angewandte Chemie International Edition című szakfolyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmány készítői Antonio Stradivari (1644-1737) öt, a párizsi zenei múzeumban (Cité de la musique) őrzött hegedűjét vizsgálták. Erre a hangszerek két okból is alkalmasak voltak: jó állapotban maradtak fenn, és a cremonai mester alkotó tevékenységének három különböző évtizedében születtek.
Az elmúlt két és fél évszázadban a Stradivari által készített mintegy ezer húros hangszernek több mint a fele napjainkig fennmaradt, és csodálatos hangzásuk sok hipotézist és vitát váltott ki. A faanyag mellett elsősorban a lakk érdekelte a kutatókat. "Sajnos mindmáig nem sikerült általános és egyértelmű magyarázatot találni" - mondta el az AFP-nek Jean-Philippe Echard, a zenemúzeum kutató- és restauráló laboratóriumának vegyészmérnöke. "Ezért született az a gondolat, hogy különböző szakágazatok - vegyészek, hegedűkészítők, restaurálók - 12 képviselőjének bevonásával folytassunk hosszú távú, négyéves vizsgálatot, amire még nem volt példa".
Az eredmény rácáfolt azokra, akik azt hitték, a mester rendkívül bonyolult anyagokat használt. "Felfedeztük, hogy Antonio Stradivari a 18. század mesterei és művészei körében általánosan elterjedt mindennapos és könnyen beszerezhető anyagokat használt" - fejtették ki A Stradivarius-hangszerek rendkívüli kifinomultságának természete című cikk szerzői.
A Párizs közelében lévő Saclay fennsíkon található SOLEIL szinkrotron infravörös sugarainak segítségével a csapatnak sikerült kiderítenie a két nagyon finom rétegből álló lakk vegyi összetételét. Az első réteg olajalapú, ezt további réteg borítja, amely olaj és fenyőgyanta keveréke, ebbe Stradivari különböző, a festészetben használt színező anyagokat kevert. "Ez a technika magyarázhatja "a hegedűk lakkozott fájának csillogó selymes árnyalatait és finom textúráját" - olvasható a csoport kutatásainak összefoglalójában. "Arra nincs bizonyíték, hogy a lakk befolyásolná a hang minőségét, viszont a színező anyagok jelenléte a négy későbbi keltezésű hegedűben jelzi a lakk színezésének szándékát".
Jean-Philippe Echard hozzáfűzte, hogy ugyanezt a technikát használták a táblaképek festői, például a velenceiek vagy az észak-olaszországiak a szegfűk árnyalatainak vagy a vörös drapériák színgazdagságának érzékeltetésére. Szerinte a lakkal kapcsolatos tapasztalatok hasznosak lesznek a hangszerek megőrzéséhez, és óriási érdeklődésre tarthatnak számot a hegedűkészítők sorában, akik régóta törekszenek a Stradivariusok látványhatásának elérésére.
Ezen túlmenően azonban a Stradivari hegedűk titka - titok marad. "Ennek az alkotónak a rejtélyét nem a lakk mágikus formulájában kell keresni, hanem abban a művészeti dimenzióban, amelyet megtestesít" - vélekedett Stéphane Vaiadelich, a zenemúzeum laboratóriumának illetékese.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![Múlt-kor magazin 2022/nyár](/ih0Ax/label/.cut-640x400/837.jpg)
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)