2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kihantolták Arafat földi maradványait

2012. november 27. 12:11 MTI

Kihantolták kedden Jasszer Arafat néhai palesztin vezető földi maradványait, hogy nemzetközi igazságügyi szakértők meg tudják állapítani, mérgezés áldozata lett-e vagy sem - közölték nevük elhallgatását kérő palesztin tisztségviselők Rámalláhban.

Arafat maradványait egy mauzóleumban helyezték el annak idején, november 13-án kezdték előkészíteni a kihantolást, és most elszállították egy közeli mecsetbe, ahol palesztin orvosok mintákat vesznek a csontjaiból. Az iszlám törvényei szerint muzulmán ember maradványait csak muzulmán hitűek érinthetik.

Az exhumálásra a ciszjordániai városba érkeztek francia, svájci és orosz szakértők is, akik megkapják, majd hazájukban megvizsgálják a mintákat. Arafat hálószobájából, irodájából és személyes tárgyaiból már korábban vettek mintákat. Maradványait még kedden visszatemetik katonai tiszteletadás mellett - tették hozzá a nyilatkozó tisztségviselők.

A néhai palesztin vezető halálának okát azért vizsgálják, mert egy svájci intézet szakértői rendkívül mérgező, halált okozó radioaktív anyagot, polóniumot találtak egy ruhadarabon, amely állítólag az övé volt. Az ügyben a franciaországi Nanterre ügyészségén rendeltek el nyomozást, miután a palesztin vezető özvegye, Szúha Arafat feljelentést tett ismeretlen tettes ellen gyilkosság miatt.

Arafat 2004 novemberében halt meg egy franciaországi kórházban, egy hónappal azután, hogy hirtelen megbetegedett. Noha halálának közvetlen oka agyérkatasztrófa volt, soha nem derült ki, mi volt az a betegség, amely miatt kórházba kellett szállítani, de azóta is azt gyanítják az arab világban, hogy Izrael megmérgeztette. Izrael tagadja ezt.

Elképzelhető, hogy Arafat maradványainak vizsgálata alapján sem tudják megfejteni a rejtélyt. A polónium 210-es atomszámú izotópja gyorsan lebomlik, és egyes szakértők azt állítják, nem lehet tudni, hogy a maradványokból vett minták elegendők-e a vizsgálathoz.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár