Elhunyt Eric Hobsbawm
2012. október 1. 16:36 MTI
Kilencvenöt éves korában elhunyt hétfőn Londonban Eric Hobsbawm, Nagy-Britannia egyik legismertebb történésze, az MTA tiszteleti tagja, a Londoni Egyetem professor emeritusa. A halálhírt a tudós lánya, Julia Hobsbawm közölte. Eric Hobsbawm több éve leukémiában szenvedett, tüdőgyulladásban hunyt el.
Korábban
Eric Hobsbawm 1917. június 9-én Egyiptomban, Alexandriában látta meg a napvilágot. Két évvel később a család Bécsbe költözött, 1931-ben - szülei halálát követően - Eric Hobsbawmot berlini rokonai vették magukhoz, végül 1933-ban Londonba költözött. A Cambridge-i Egyetemen szerezte meg a PhD-fokozatot, majd 1948-ban megjelentette első könyvét, amelyet további több mint harminc kötet követett. Tizennégy évesen csatlakozott a kommunista mozgalomhoz, a Brit Kommunista Pártnak 1936-ban lett a tagja, és élete végéig elkötelezett marxista volt, noha elítélte az 1956-os magyarországi forradalom és az 1968-as prágai tavasz leverését.
Legismertebb munkája az a háromkötetes mű, amely a francia forradalomtól tárgyalja a modern történelmet: 1962-ben jelent meg az 1789-1848-as éveket felölelő A forradalom kora, 1975-ben A tőke kora (1848-1875), majd 1987-ben A birodalmak kora (1875-1914). 1994-ben egy újabb kötettel, Az extremitások korával egészült ki a sorozat, amelyben az első világháborútól az európai kommunista rezsimek bukásáig tartó időszakot vizsgálja. Legutolsó munkája, a Hogyan változtassuk meg a világot, 2011-ben látott napvilágot.
A történészt tagjává választotta az American Academy of Arts and Sciences, a British Academy, a Royal Society of Literature és a KingÍs College (Cambridge) tiszteleti tagja volt. A Magyar Tudományos Akadémiának 1979 óta volt tiszteleti tagja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.