Ellopott és visszaszerzett műkincsek a Szépművészetiben
2012. szeptember 6. 14:26 MTI
Magyarországon ellopott, majd a bűnüldöző szervek által tulajdonosaikhoz visszajuttatott műtárgyakat, illetve azok történetét mutatja be a Szépművészeti Múzeumban péntektől ingyenesen megtekinthető, Műkincsek és bűnesetek - Ellopott és visszaszerzett kulturális örökségünk című időszaki tárlat.
Korábban
Példaszerű együttműködés eredménye a Szépművészeti Múzeum és az Országos Rendőr-főkapitányság által közösen megrendezett kiállítás, amely a rendőrség, a vámhatóság és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakembereinek eredményes munkáját mutatja be - mondta el a tárlat csütörtöki sajtótájékoztatóján a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.
Baán László kiemelte, a régészeti leletek mellett többek között Szinyei-Merse Pál, Koszta József, Mednyánszky László, Vaszary János, Kernstok Károly és Henry Moore műveit, összesen csaknem száz műtárgyat tartalmazó anyag hagyományos művészeti tárlatként is megállná a helyét.
"Egyfelől kiváló műtárgyakat válogattunk, de a kiállítás azért is izgalmas, mert mindegyik tárgynak megismerhető a története is, az illegális ásatásoktól a hamisításokon keresztül a tényleges műkincsrablásokig igen sokféle bűneset tárul fel a látogató előtt" - jegyezte meg.
Vukán Béla, a Nemzeti Nyomozó Iroda Műkincsvédelmi Alosztályának munkatársa felidézte, hogy a tárlat egy EU-s pályázat eredményeképpen jött létre, amelynek célja a rendőri kapacitások erősítése, a nyomozások még szakszerűbbé tétele volt. A kiállítás egyben arra is fel kívánja hívni a figyelmet, hogy milyen veszélynek vannak kitéve a műtárgyak, mennyire fontos a megelőzés és az alkotások részletes dokumentálása - hangsúlyozta a rendőr alezredes.
A Szépművészeti Múzeum kiállításán a 2006 óta eltelt időszak legjelentősebb fellelt műkincseivel találkozhat a közönség. Ezek közül is kiemelkedik egy 5. századi hun aranylelet, melynek értéke meghaladja az 50 millió forintot, de szintén nagy fontosságú a horpácsi Mikszáth Emlékházból eltulajdonított, majd visszaszerzett anyag. Számos köztéri alkotás sorsát is felidézi a tárlat, ezek azonban már nem minden esetben kerülhettek vissza eredeti helyükre: Varga Zoltán Zsolt gödöllői Teleki-büsztjére, vagy az oroszlányi Szent József kápolna harangjára a kiállítás tanúsága szerint már csak feldarabolt állapotban sikerült rátalálniuk a bűnüldöző szerveknek.
A Műkincsek és bűnesetek című kiállítás október 7-ig ingyenesen látogatható a Szépművészeti Múzeum Dór Csarnokában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.