A legkeresettebb náci háborús bűnösök
2012. július 18. 13:58
Korábban
Gerhard Sommer
Sommer 1919-ben látta meg a napvilágot a szászországi Steinpleisben, Zwickau közelében. 12 évesen már a Hitlerjugend tagja volt, 18 évesen pedig, pontosan a második világháború kitörése napján belépett az NSDAP-be (Német Nemzetiszocialista Párt), ezen év októberében besorozták a Waffen-SS-be. Sommer a Leibstandarte-SS Adolf Hitler (röviden: LSSAH vagy LAH) kötelékében – amely az Adolf Hitler személyes parancsnoksága alatt álló SS hadosztály volt – a Balkánon és Ukrajnában harcolt. Az összecsapásokban kétszer is megsebesült, s megkapta a Vaskereszt második osztályának kitüntetését, majd 1944-ben az első osztályát is. A háború végének közeledtével Sommer Hollandiában önkéntesek között harcolt.
A „Reichsführer-SS” nevű 16. páncélgránátos hadosztály hadnagyaként 1944. augusztus 12-én részt vett a Sant'Anna di Stazzema olasz faluban történt mészárlásban, amely során 560 civil vesztette életét. 2005. június 22-én az olasz katonai bíróság különös kegyetlenséggel történt gyilkosságokban való részvételért kilenc társával együtt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Sommert. Bár Sommerék 2006-ban fellebbeztek, a katonai bíróság megerősítette korábbi ítéletét. 2007-től Sommer egy Hamburg-Volksdorf-i idősek otthonában él, jelenleg 93 éves.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- A dzsungelben veszett nyoma az El Doradót kereső Fawcettnek
- Hírességek, akik rejtélyes módon tűntek el
- Ma is rejtély, ki lőtte hátba a svéd miniszterelnököt
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap