A Beatrice-mítosz
2012. július 3. 13:11
Korábban
Beatrice a csöves-kultusz zenekarainak élvonalában
A Beatrice zenekar 1970-ben alakult az első magyar női együttesként, amelyben a szakma által jegyzett zenészek – Csuka Mónika gitáros, testvére, Csuka Mária dobos, Nagy Katalin billentyűs (a későbbi Kati és a kerek perec elnevezésű formáció alapítója és vezetője) és Hamar Kriszta basszusgitáros – játszottak. A helyzet azonban Nagy Feró énekes benősülésével – Csuka Mónikát vette feleségül –, illetve Bencsik Sándor gitáros csatlakozásával alapvetően megváltozott, és a nőket lassan felváltották a férfiak.
Volt ugyan még egy, a Mikrolied nevű női énektrióval együttműködésben töltött időszakuk, illetve egy funky-diszkós – egyébként sikeres, Csuka Mónika és Nagy Feró duettjére építő – próbálkozásuk 1977-ben a Made in Hungary rádiós vetélkedőn, de ugyanebben az évben a Metronóm ’77-en már csak kísérőzenekarként léphettek fel. Ekkor jött az újabb stílusváltás, melynek eredményeként 1978-tól a Beatrice a csöves-kultusz zenekarainak élvonalába és – mint a pártállami szórakoztatás- és kultúrpolitika alapvető intencióitól merőben eltérő együttes – az állambiztonsági szolgálatok figyelmének középpontjába került.
A hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján, amikor javában dúlt a „rock–diszkó-háború”, az előbbi műfaj kitermelte magából azt a három zenekart, amelyek leginkább problémát okoztak a hatalomnak, legfőképpen nagy tömegtámogatottságuk és szokatlan hangvételük okán. A pártállami érdekeket szem előtt tartó és azt kiszolgáló média által botránybandáknak vagy „fekete bárányoknak” kikiáltott P. Mobil – Hobo Blues Band – Beatrice trióból ez utóbbira sikerült a hatalmi gépezetnek – ideértve az állambiztonsági szervek hatékony közreműködését – akkora nyomást (állandó rendőri igazoltatások, fellépési engedély megvonása stb.) gyakorolnia, hogy 1981 augusztusában Nagy Feró, a zenekar énekese és vezetője bejelentette feloszlásukat.
A belügyi szerveknek már csak azért is jelentős szerepük volt a Beatrice életében, mert 1978-tól folyamatos megfigyelés alatt tartották a zenekart, és alkalomadtán különböző retorziókat is alkalmaztak tagjaival szemben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.