Öveges professzor, mindenki fizikatanára
2012. június 5. 11:13 Takács Gyöngyvér
Newton-törvények, molekuláris fizika, tehetetlenség és energia-megmaradás törvénye, sebesség, gyorsulás, tömeg, erő, munka – idegenül és unalmasan csengenek sokak számára ezek a fizikai szakkifejezések. Öveges József professzor az egész életét annak szentelte, hogy megmutassa szeretett tárgya szépségeit, s hogy milliókkal szerettesse meg a fizikát. Az ízes zalai tájszólásban, egyszerűen és lényegretörően beszélő szerzetes-tanárnak a televízió jószerével egész Magyarországot az előadótermévé varázsolta.
Korábban
Öveges József egy kis Zala megyei faluban, Göcsejben született a Millennium előestéjén, 1895. november 10-én. Felmenői apai ágon két évszázadra visszamenőleg népiskolai tanítók voltak, így Öveges sem sokat gyötrődött a pályaválasztás kérdésén. Eleinte édesapja kezei alatt tanult, majd annak halála után édesanyja – látván a gyermek szorgalmát – anyagi áldozatok árán is tovább taníttatta a család legidősebb fiát. A győri bencés és a kecskeméti piarista évek után már 17 évesen belépett a piarista rendbe. Az I. világháború zavaros évei után Budapestre került, s párhuzamosan végezte el a hittudományi főiskolát és a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakát, ahol az egyetem későbbi névadója, Eötvös Loránd tanította kísérleti fizikára. Kereken egy hónappal a végzetes trianoni béke után szentelték pappá.
A fizika iránt rendkívül fogékony, tehetséges fiút a később radioaktív izotópos kutatásáért Nobel-díjat elnyerő Hevesy György egyetemi tanársegédi kinevezésre terjesztette fel. A frissen végzett, fiatal középiskolai tanár először Szegeden kapott állást, ahol a történelemtől kezdve a földrajzon át mindent tanított, csak fizikát nem. A nyári vakációkat mindig a Pákán lévő családi házban töltötte. A falubeliek gyakran láthatták, hogy a kissé bogarasnak titulált fiú még vasárnap hajnalban is úszni jár a malom alá, s egy könyvet mindig cipel a hóna alatt. Gyermekei nem lévén, fizetését igyekezett a szegények megsegítésére fordítani: történt egyszer, hogy a 40 filléres mézeskalácsszív árát 1 pengőre „alkudta le”. A tátott szájú kereskedő és a többi árus még napokkal később is a matematikai ismeretek teljes hiányában szenvedő, „félkegyelmű legényen” mulattak. Később a fizetésének nagy részét és az 1948-ban elsők között elnyert Kossuth-díját is a falujabeli cigányoknak adta.
Tatai tanítói évei alatt, 1924-ben jelent meg első zsebkönyve, melyben , száz oldalon keresztül mutatta be a tudományos szabályoktól a parasztregulákig az időjóslás módjait. A könyvkiadó csak úgy volt hajlandó megjelentetni munkáját, ha legalább 2000 biztos előfizetőt verbuvál hozzá. A szerző egy városi lapban „Adja el az esernyőjét és vegye meg Öveges József Időjóslás és időhatározás című könyvét” tartalmú hirdetést jelentetett meg, amivel bebiztosította írói karrierjét.
A teljes cikk a Múlt-kor 2012. nyári számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 14:20
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága 09:55
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége 09:05
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása tegnap
- Rákóczi halála után sem térhetett haza Rodostóból Mikes Kelemen tegnap
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái tegnap
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum tegnap
- Sárkányokkal és egy kegyetlen grófnővel is találkozhatnak a Báthori István Múzeum látogatói tegnap