Szabadságot hirdetett az Eurovíziós Dalfesztivál szovjet párja

„A szovjet énekesnő mindenáron azon volt, hogy megnyerje a versenyt, ezért még egy cigánykereket is bemutatott a színpadon. A mutatvány közben azonban lecsúszott a szoknyája, a bírák mindent láttak. Soha nem fogom elfelejteni az első sorban helyet foglaló szovjet nagykövet arcát. Pokolian nevettünk”.

A rövid idézet a nagy hagyományokra visszatekintő összeurópai dalverseny, az idén május végén sorra kerülő Eurovíziós Dalfesztivál szovjet riválisának, az Intervíziós Dalverseny lengyel rendezője, Jerzy Gruza szájából hangzott el. Az idén az azeri fővárosban, Bakuban megrendezendő verseny – amelyet 1956 óta eddig minden évben megtartottak – szovjet párja csak rövid ideig, 1977 és 1980 között létezett. Szervezésére azért kerülhetett sor, mivel a Szovjetunió nem volt tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, ama szervezetnek, amely a nagyszabású show-t évről évre megrendezte. Az emberek azonban zenére, ideológiától és politikától mentes szórakozásra vágytak – így jött az Intervision ötlete.

Az Intervíziós Dalverseny alapgondolata 1961 augusztusában, egy héttel a berlini fal felhúzása után született. A lengyelországi Gdansk városában többen spontán szocialista nótára gyújtottak, amelynek ötletét érdekes módon nem egy kommunista funkcionárius, hanem egy lengyel zongorista adta. Wladyslaw Szpilman zsidó származású zenész a második világháború kitörése előtt a lengyel rádiónak dolgozott, s nevét örökre beírta az intézmény történetébe. Ugyanis amikor a nácik 1939-ben megtámadták Varsót, Chopin egyik noktűrnje csengett fel – ez volt az utolsó élő zenei közvetítés, amely a háború végéig a rádióban elhangozhatott.

Évtizedekkel később Szpilman lett Roman Polanski Oscar-díjas filmje, A zongorista főszereplője; a férfi túlélte a holokausztot, a varsói gettó borzalmait, megszökött a vonatállomásról, ahonnan egyébként családját küldték a gázkamrákba, a háború további részét pedig bujdosással, inkognitóban töltötte.

Hamarosan kiderült, hogy a gdanski hajógyár alkalmatlan egy zenei verseny megrendezésére. Szpilman a lengyelországi Sopot üdülővárosát szemelte ki helyszínnek, ahol a híres nyitott Erdei Opera – a Sopoti Zenei Fesztivál helyszíne – már ideális választásnak tetszett. Az egyik zenei újságíró, Maria Szablowska visszaemlékezése szerint Szpilman a világ összes tájáról, tehát nem csak Európa keleti feléről hívott művészeket, az eredeti ötlet pedig az volt, hogy az előadók lengyel slágereket énekeljenek. „A fesztivál nagyon népszerű lett az egész keleti blokkban” – sommázta Szablowska.

A hetvenes években a lengyel televízió igazgatója úgy döntött, hogy a sopoti fesztivált még nagyobbá teszi. „Le akarta győzni az Eurovíziót. Tudta, hogy annak milyen nagy a népszerűsége a Nyugaton. Mi, itt Lengyelországban nem nézhettük, de a győztes számok révén (Waterloo, Puppet on a String) volt némi fogalmunk róla. A lengyel tévéfőnök azt akarta, hogy legyen egy Keleti Eurovízió, egy propagandaeszköz a keleti országok számára” – fejtette ki a zsurnaliszta.

A névváltozásra hivatalosan 1977-ben került sor, ekkor jött az Intervíziós Dalverseny elnevezés. A két vetélkedő között ugyan sok hasonlóság volt, de az Intervíziót nem úgy kellett elképzelni, mint egy a nyugati vetélkedőt sikerrel másoló "szegény rokon": bőven akadt különbség a két fesztivál között. Például a győztes dal származási országát nem kötelezték arra, hogy a következő évben ő adja a házigazda szerepét, mivel az mindig Lengyelországban, azon belül is a már említett üdülővárosban, Sopotban volt. Az Eurovízión ráadásul minden mindig hajszálpontosan meg volt szervezve; összesen három perc volt az egyes előadásokra, s arra, hogy a következő versenyző elfoglalja a helyét a színpadon. Jóval lazább szabályok voltak érvényben Lengyelországban, aminek persze akadt némi hátulütője: egy alkalommal az egyik csehszlovák lány például 45 percig énekelt, alig akart lejönni a világot jelentő deszkáról…

De még ez a probléma is eltörpült azon eset mellett, ami miatt Pruzanának a tiszavirág életű fesztivál során a leginkább főhetett a feje. Egyszer ugyanis Alla Pugacseva orosz énekesnő keresztet formázott a színpadon, mire a közönség hatalmas ovációban tört ki. Nem voltak ennyire lelkesek a lengyel tévé nyíltan ateista korifeusai, akik skandalumot kiáltva a dal kivágásán gondolkodtak.

Legalább ilyen nevezetes volt a Lengyelországot 1977-ben képviselő Maryla Rodowicz esete. Az énekesnő mikrofonja az előadás kellős közepén mondott csütörtököt, de a hangos zokogásban kitörő hölgy visszatért: ezúttal dobbal és cimbalmokkal a hátán. Egyik segítője a dal vége felé tucatnyi galambot engedett szabaddá a színpadon, de még ez sem tudta meghatni a nem ilyen performanszokhoz szokott keményszívű bírákat. Rodowicz a közönségdíjjal és egy Fiat személygépkocsival vigasztalódhatott. Háttérénekesei kívánságára – hogy az autót adják el, a pénzt pedig osszák szét egymás között – fittyet hányva a kocsi árából (hozzárakva spórolt pénzét) egy használt Porschét vett, így az énekesnőnek lett egy új autója, de elveszítette két művésztársát maga mellől.

A keleti blokk dalversenye nem korlátozódott a Szovjetunióból illetve Moszkva szatellitállamaiból érkező énekesek küzdelmére, az Intervíziós Dalverseny szélesre tárta a kaput a többi, nem szocialista ország versenyzője előtt is. A finnek például az Eurovíziós dalfesztiválok folyamatos sikertelenségei miatt döntöttek a részvétel mellett – de nem volt elhanyagolható szempont az országnak a hidegháborúban betöltött deklarált semlegessége sem, ami a versenyzőknek a két, eltérő ideológiájú versenyen való megmérettetésén is megmutatkozott.

Bármi is volt az ok, Finnország igazi nagyágyúval érkezett az 1980-as lengyelországi fesztiválra. Marion Rung korábban kétszer is szerepelt az Eurovíziós Dalfesztiválon, de csak hatodik és hetedik helyre futotta tőle. Sopotban viszont imádta a zsűri: a Hyvästi yö? (Hol a szerelem?) című slágerével azonmód meghódította az ítészek és a közönség szívét. A sopoti fesztivál nyitottságát jelzi, hogy számos nagy név tette tiszteletét a lengyelországi üdülővárosban: Gloria Gaynor, Petula Clarke és a Boney-M is fellépett, „ablakot nyitva a szabadság felé”, fogalmazott Szablowska.

1980 után nem rendeztek több dalversenyt. A következő évben ugyanis statáriumot hirdettek Lengyelország szerte, tankok lepték el az utcákat, összecsapást összecsapás követett. Mikor pedig a verseny néhány évvel később visszatért a városba, régi nevét vette fel: újfent a Sopoti Zenei Fesztivál cégére alatt küzdhettek meg egymással és a szavazatokért a keleti országokból érkező előadóművészek.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód

• A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
• Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
• Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
• A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
• Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
• Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
• Kilincs a túloldalon
• Az én 89-em
• Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?