Velencében már 400 éve is sztereóban szólt a zene
2011. november 28. 09:58
A legújabb akusztikai kutatások szerint a reneszánsz Velence nemessége az elsők között élvezhette sztereóban a zenét. A templomok építészeti innovációinak célja az lehetett, hogy tisztán szétválasszák a kórus hangjait – állítja egy hangmérnökökből álló csapat.
Korábban
A kutatók számítógépes modellek segítségével próbálták szimulálni néhány város templomában - például az egyik legfontosabb turisztikai látványosságnak számító Szent Márk-bazilikában -, hogyan szólhattak a koncertek 400 évvel ezelőtt.
„Először a templomok jelenlegi akusztikáját modelleztük” – magyarázta Braxton Boren, a New York-i Egyetem zenetechnológiai hallgatója. A kutatócsoport építészettörténészekkel és akusztikai szakemberekkel is konzultált.
Boren és csapata a még ma is álló 16. századi velencei templomok akusztikáját elemezte, többek között az Ospedaletto, a Redentore, San Francesco della Vigna templomokat, valamint a Szent Márk-bazilikát.
A tanulmány megállapította, hogy az épületek szerkezetük szerint úgy lettek kialakítva, hogy fokozzák a sztereo hatást, tehát a kórus hangját a templom különböző pontjain helyet foglaló dózse, a város vezetősége és nemessége egyaránt élvezhette, akárcsak egy mai modern koncertteremben.
A szimuláció kimutatta, hogy a karzat megfelelő elhelyezése segített abban, hogy kialakulhasson egy dupla akusztikus hangvezetés. Érdekes, hogy a szentély közönsége a mögötte ülő emberek elhelyezkedése miatt sokkal intimebb és tisztább hanghatásban részesülhetett.
A kutatásból továbbá kiderül, hogy a templomok belső elrendezésén és díszítésén kívül a hanghatást az is jelentősen meghatározta, hogy hány ember volt jelen. Például egy jelentősebb vallási ünnep idején – mikor több látogatója volt a szertartásnak – a visszhang ereje jelentősen lecsökkent, így a sztereo hang jobban érvényesülhetett.
Azonban a régi velencei templomok a kora újkorban nem voltak olyan zsúfoltak a miséken, mint manapság, így a modern látogató nem részesülhet olyan zenei élményben, mint évszázadokkal korábban a dózse – fejtették ki a kutatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Nem hiába kapta a „Lucky” becenevet a jég hátán is megélő New York-i maffiavezér
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap