Falak, jelek, sorsok - magyar zsidók deportálása Auschwitzba
2012. május 14. 16:59
Falak, jelek, sorsok - Magyar zsidók deportálása Auschwitzba címmel nyílt kiállítás 2012. május 14-én 14 órakor a Holokauszt Emlékközpontban. 1944-ben e napon indult meg a magyar zsidók tömeges deportálása az auschwitz-birkenaui haláltáborba, a tárlat a tragédia 68. évfordulójára készült. A vándorkiállítás létrehozásával az Emlékközpont célja, hogy középiskolás diákok, tanáraik és a téma iránt érdeklődők megismerhessék a magyar történelem egyik legtragikusabb eseménysorát, a vidéki zsidó közösségek 1944 tavaszán és nyarán történt elpusztítását.
Korábban
A kiállítás
1944. május 14-én kezdődött meg a zsidók tömeges deportálása Magyarországról. A következő 56 nap alatt 437 ezer embert hurcoltak el az országból tehervagonokba zsúfolva. Kevés kivétellel a lengyelországi német megsemmisítő táborba, Auschwitz-Birkenauba kerültek, ahol nagy többségüket órákkal az érkezés után gázkamrákban meggyilkolták. Egy addig ismeretlen lengyelországi városka, Auschwitz a magyar történelem legnagyobb temetőjévé, egyben a népirtás világszerte ismert szimbólumává vált. Több mint háromszázezer honfitársunkat ölték meg itt, akiknek nagy többsége idős, beteg, nő vagy kisgyermek volt.
A tárlat középiskolás diákok, tanáraik és más érdeklődők számára összefoglalóan és röviden kívánja ismertetni és bemutatni a magyar történelem egyik legtragikusabb eseménysorát, a vidéki zsidó közösségek 1944 tavaszán és nyarán történt elpusztítását. Legfontosabb törekvése, hogy a diákok megismerjék a magyarországi holokauszt világtörténelmi jelentőségét, a magyar államapparátus aktív részvételét, a deportálások logisztikai szervezettségét és intenzitását, a vidéki zsidó közösségek elpusztításának megdöbbentő tényét.
A kiállítás egyszerű eszközöket, tömör és felesleges szakkifejezésektől mentes szövegeket, gazdag kép- és dokumentumanyagot használ. Középpontjában az egyéni és családi sorsok bemutatása, a hely- és mikrotörténelmi megközelítés áll, a politikatörténeti információk ehhez képest csupán másodlagosak. Az Emlékközpontból 2012 szeptemberétől indul országjáró körútra a kiállítás, további helyszíneken történő bemutatására az intézmény várja iskolák, kulturális intézmények jelentkezését.
A tragédia
A második világháború utolsó egy éve a modern kori magyar történelem legsötétebb időszaka. 1944 elején úgy tűnhetett, hogy a korábban súlyos emberveszteségeket szenvedett Magyarország komolyabb pusztítások nélkül átvészelheti a háborút. Nem így történt, az ország a világháború legvéresebb hadszíntereinek egyikévé vált. Egy éven belül két idegen hadsereg is megszállta. Odaveszett több százezer ember és a nemzeti vagyon java. Ebből a nemzeti tragédiából is kiemelkedik az, ami 1944 tavaszán és nyarán történt. A magyar állam saját polgárait, közel félmillió ártatlan civilt szolgáltatott ki a német megszállóknak.
A német nemzetiszocialisták és támogatóik a második világháború éveiben szervezett népirtást hajtottak végre, amelynek legfőbb áldozata az európai zsidóság volt. A megszállt és szövetséges országokban élő zsidók túlnyomó többségét, több mint négymillió embert 1941 és 1943 között meggyilkolták. A németek által ellenőrzött területen csak Magyarországon maradt számottevő zsidó lakosság. A zsidók itt is egyre erősödő antiszemita politikával néztek szembe. Veszélybe kerültek polgári jogaik és megélhetésük, majd a háború kitörésével az életük is. A sok ezres emberveszteség és az erősödő antiszemita hangulat ellenére a magyar zsidók többsége 1944-ig viszonylagos biztonságban élhetett. A németek, és a támogatásukat élvező magyar politikusok is egyre hangosabban követelték a magyar zsidók megbélyegzését, gettókba zárását és kitelepítését. Kállay Miklós konzervatív kormánya – elsősorban politikai megfontolásból, a háború bizonytalan kimenetelének tudatában – ellenállt a követeléseknek.
1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot, hogy szövetségese háborúból való kiugrását megakadályozza. A holokauszt történetének leggyorsabb ütemű és legnagyobb méretű akciója vette kezdetét. Más országokban hónapokig, évekig is eltartott, amíg a nácik és helyi segítőik intézkedtek a zsidók megjelöléséről, összeköltöztetéséről, vagyonuk elkobzásáról, végül deportálásukról a haláltáborokba. Magyarországon mindez néhány hét alatt lezajlott. A németeket kiszolgáló magyar hatóságok alig egy hónappal a megszállás után megkezdték a zsidók részére elkülönített városrészek (gettók) és táborok felállítását. Újabb egy hónap elteltével megindultak a deportáló szerelvények. 1944. május 14. és július 9. között, alig két hónap leforgása alatt a munkaszolgálatot teljesítő fiatalabb férfiak kivételével a teljes vidéki zsidóságot elhurcolták.
A budapesti és a munkaszolgálatos zsidók többsége megmenekült a deportálástól, de a vidéken élők zöme elpusztult. A második világháború magyar áldozatainak több mint fele zsidó származású volt. Pusztulásuk társadalmi és szellemi értelemben is jóvátehetetlen veszteséget jelent.
Látogatható: 2012. május 14 – szeptember 2.
Helyszín: Holokauszt Emlékközpont zsinagógatér, 1094 Budapest, Páva utca 39.
Nyitva tartás: keddtől vasárnapig 10-18 óra között
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap