Újabb falszakasz omlott le Pompejiben
2012. április 25. 17:03
Egy ókori villát határoló kétezer éves falszakasz omlott le Pompejiben, két héttel az után, hogy az olasz kormány egy 105 millió eurós projektet jelentett be a világörökségi terület megmentésére.
Korábban
A nápolyi és pompeji Különleges Régészeti Főfelügyelőség megerősítette a kétezer éves, vörös freskóval díszített fal leomlását egy azonosítatlan villa mellett. A területet már korábban elzárták a látogatók elől.
„Hány falnak kell leomlani, mennyi esőnek és hónak kell még esnie ahhoz, hogy változás álljon be az állami finanszírozásban és a kulturális értékek megóvása terén” – tette fel a költői kérdést Giulia Rodano, az Értékek Pártja kulturális ügyekben eljáró szóvivője.
Mario Monti miniszterelnök és több miniszter április elején mutatta be a négy évre szóló tervet az enyészettől fenyegetett Nápoly-közeli régészeti helyszín restaurálására. Az Európai Unió már március végén pénzügyi támogatásáról biztosította az olasz kormányt, így a munkálatok hamarosan meg is kezdődhetnek.
A római kulturális minisztérium tájékoztatása szerint az archeológiai helyszín megmentésére 105 millió eurót kell elkülöníteni, ebből 41,8 milliót ad Brüsszel, 63,2 milliót a Monti-kormány.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap