Harc a Harcom körül
2012. március 19. 15:32
A brit kiadó megfogadta, hogy addig küzd, amíg meg nem másítják a müncheni bíróságnak a Mein Kampf egyes részleteinek publikálására vonatkozó elutasító döntését.
Korábban
Peter McGee januárban folyóiratában (Zeitungszeugen) egy16 oldalas brosúrát tett volna közzé, amely a Hitler börtönévei alatt íródott műből és neves történészek által írt kritikai kommentárokból állt volna össze. A müncheni regionális bíróság viszont a múlt héten úgy döntött, hogy továbbra is érvényben marad az a korábbi bírósági döntés, miszerint McGee nem adhatja ki a vitatott megítélésű művet.
A bíróság ítéletében úgy fogalmazott, hogy a szöveg idézésének joga nem jelent egyet a mű publikálásával. McGee újságírói kérdésre válaszolva elmondta: tiszteletben tartja a bíróság döntését, de küzdeni a fog. A The Unreadable Book (Az olvashatatlan könyv) című különszámmal előrukkoló kiadótulajdonos úgy fogalmazott, hogy nem a szenzációkeltés, sokkal inkább a szöveg demisztifikálása lett volna a célja a publikálással.
Az azonban biztosra vehető, hogy – ellentétben a különszám szokatlanul csendes fogadtatásától – a vita előbb-utóbb elindul, mert 70 évvel a Führer halála után lejár a könyv szerzői jogi védettsége, így 2016. január 1-től mindenki számára elérhetővé válik. A Mein Kampf kiadását egyébként nem tiltják a német törvények, de Bajorország mindeddig elzárkózott az írás közreadásának engedélyezésétől.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

nőtörténet
- Gróf Batthyány Lajosné élete
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Árpád-házi hercegnő térítette kereszténységre Skócia vad lakóit
- Rotschild Klára, a stílus királynője
- Fűző, gallér, magas talpú – halálos divatok a történelemből
- Marguerite Higgins útjai háborúból háborúba
- 80 éves Joni Mitchell kanadai énekesnő, a folkzene királynője
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Gróf Batthyány Lajosné élete 18:05
- Óriási érdeklődés fókuszában Rippl-Rónai József gyönyörű festménye 17:09
- Időnként a Napkirály szellemével is szóba elegyedett a bajor II. Lajos 14:20
- Idén is tíz fiatal zeneművészt ismert el az MVM a Junior Prima Díjjal 14:05
- Csütörtöktől láthatjuk a mozikban a Semmelweis című filmet 13:24
- Egy új világot nyitott meg Enrico Fermi az első atommáglyával 09:50
- Soha nem tudott elszakadni a labdarúgástól a legendás Bozsik József 08:20
- Visszaadta a szabadság reményét Erdélynek az eltökélt ágyúöntő mester, Gábor Áron tegnap