Világörökség lehet Torockó
2012. február 3. 16:11 MTI
A román kulturális minisztérium felterjesztette az UNESCO világörökségi jegyzékének várományosi listájára az erdélyi Torockót, a Kárpát-medence legépebben és leghitelesebben fennmaradt népi építészeti együtteseként - közölte a román tárca.
Korábban
A Kelemen Hunor által vezetett minisztérium Erdélyből elsőként terjesztette fel Torockót az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) várólistájára. Torockó (Rimetea) a dél-erdélyi Fehér megyéhez tartozik.
A szaktárca már korábban felterjesztette Torockót a román nemzeti listára, most újabb lépés történt, Románia az UNESCO világörökségi várományosi listára javasolta az erdélyi települést, amelynek elismerését a magyarországi Hollókő település kiterjesztéseként javasoljuk - mondta Hegedüs Csilla, a bukaresti kulturális miniszter műemlékvédelmi ügyekkel foglalkozó tanácsadója.
A tanácsadó tájékoztatása szerint az UNESCO elfogadja az államok javaslatait, azt önmagában nem kell jóváhagyni, így a dokumentációt várhatóan 2013-ban kell beterjeszteni, az UNESCO világörökségi bizottsága pedig majd ezt követően dönt arról, Torockó is része lesz-e a világörökségnek.
Kelemen Hunor elképzelése szerint Torockót olyan külföldi partnerrel társítanák, amely már kivívta magának a nemzetközi rangot, ezért esett a választás a magyarországi Hollókő településre. A miniszter úgy látja, Romániának kevés az esélye arra, hogy új helyet szerezzen a jegyzéken, mivel a nemzetközi szervezet egyensúlyt kíván teremteni Európa, Afrika, valamint Ázsia között.
Hollókő és Torockó önkormányzata, valamint a két ország illetékes miniszterei már tavaly tárgyalásokat folytattak a társult jelölésről. Torockó nemzetközi fontosságú építészeti és kulturális értékeit megvizsgálva adódott a szakmai következtetés, hogy Hollókő Ófaluval együtt olyan csoportot képeznek, amelyet összeköt számos kulturális és építészeti elem. A világörökségi bizottság ösztönzi a különböző uniós tagországok közös helyszíneiből álló csoportok jelölését - olvasható a román minisztérium közleményében.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Gróf Batthyány Lajosné élete 18:05
- Óriási érdeklődés fókuszában Rippl-Rónai József gyönyörű festménye 17:09
- Időnként a Napkirály szellemével is szóba elegyedett a bajor II. Lajos 14:20
- Idén is tíz fiatal zeneművészt ismert el az MVM a Junior Prima Díjjal 14:05
- Csütörtöktől láthatjuk a mozikban a Semmelweis című filmet 13:24
- Egy új világot nyitott meg Enrico Fermi az első atommáglyával 09:50
- Soha nem tudott elszakadni a labdarúgástól a legendás Bozsik József 08:20
- Visszaadta a szabadság reményét Erdélynek az eltökélt ágyúöntő mester, Gábor Áron tegnap