Megfilmesítik az Oktoberfest elleni terrortámadást
2012. január 8. 14:08 MTI
Megfilmesítik a világhírű müncheni sörfesztivált, az Oktoberfestet 1980-ban ért, és 13 halálos áldozatot, illetve kétszáz sebesültet követelő terrortámadás történetét a Focus című magazin információi szerint.
Korábban
A lap úgy tudja, a Die Oktoberfest-Bombe című könyv jogait a Dreamtool nevű produkciós cég vásárolta meg. A kötet szerzője, Tobias von Heymann kételkedik abban, hogy a bő harminc évvel ezelőtti terrorcselekményt magányos merénylő, egy szélsőjobboldali megszállott követte el.
Stefan Raiser producer úgy fogalmazott, az eset "riasztó példája volt az állami kudarcnak, ami nem is lehetne aktuálisabb manapság" - idézte a Focus. A forgatás előreláthatólag 2013 év elején kezdődhet, a rendezői feladatokon ketten osztozhatnak: Claudia Prietzel és Peter Henning.
A Németországot a közelmúltban megrázó náci sorozatgyilkosságok ügye kapcsán Münchenben felerősödtek azok a hangok, amelyek az 1980-as merénylet nyomozásának újbóli megnyitását követelik. A város és a tartomány - Bajorország - vezetése hajlik is erre.
Feltételezések szerint három évtizeddel ezelőtt a 21 éves Gundolf Köhler geológushallgatót, a betiltott szélsőjobboldali Wehrsportgruppe Hoffmann nevű egyesület korábbi tagját - aki maga is életét vesztette a támadásban - elsietve kiáltották ki frusztrált magányos elkövetőnek. Az ügyészség mindeddig új bizonyítékok hiányára hivatkozva elhárította az akták ismételt megnyitását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05