Angolszász lakóházat találtak Nagy-Britanniában
2011. december 8. 10:26
A 7. századi angolszász lakóház romját amatőr régészek találták meg a Yorkshire Dales Nemzeti Parkban.
Korábban
Az Ingleborough Archaeology Group kutatói több hetet töltöttek a Nagy-Britannia északi részén található nemzeti park területén. „Egy kisméretű, négyszögalapú, részben kőből készült házat találtunk, benne két szobával és 16 faszén-darabbal a földbe süllyesztve” – nyilatkozta David Johnson ásatásvezető. „Kettőt közülük elküldtünk radiokarbonos vizsgálatra, ami azonos eredményt hozott: az épület az 660 és 780 közötti időszakból való. Mindez azt jelenti, hogy ez az egyetlen, bizonyítottan a római kor után épült lakóház Ribblesdale-ben” – tette hozzá. Érdekesség, hogy a háznál hatezer éves kovakövek is előkerültek.
Eddig számos település maradványát találták meg Ribblehead és Horton között, köztük a legjelentősebbet a Ribblehead-bánya mellett, amelynek feltárása a hetvenes években kezdődött. Robert White, a nemzeti park vezetője elismerte, hogy a terület számos, fel nem tárt leletet rejt, de még a kiásott maradványok datálása sem történt meg. „Az eredmények rávilágítanak arra, hogy milyen volt a Dalesben élők élete, s hogy mennyi feltáratlan régészeti lelet várja még a kutatókat” – mondta el White.
Nagyon kevés információ látott napvilágot a római uralom vége (410) és a normann hódítás (1066) közötti Anglia történetéből, a régészeti leletek mindenesetre azt már bebizonyították, hogy a jelzett periódus kulturális értelemben rendkívül gazdag volt.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap