20 éve omlott össze a Szovjetunió

A Szovjetunió végnapjai

A Szovjetunió 1922. december 30-án jött létre, amikor az I. szovjetkongresszus jóváhagyta a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakításáról szóló nyilatkozatot és szerződést. Az alapítók az Oroszországi Föderáció, Ukrajna és Belorusszia, továbbá a Grúz, az Azerbajdzsán és az Örmény Szovjet Szocialista Köztársaságokból álló Kaukázusontúli Föderáció voltak.

1936-ra a közép-ázsiai köztársaságok önállósulásával, valamint a Kaukázusontúli Föderáció megszűntével az államszövetség 11 tagú lett. A szovjet-finn háború után, 1940 márciusában megalakult Karél-Finn SZSZK lett a 12. szovjet tagköztársaság, majd ugyanezen év nyarán a Szovjetunió megszerezte a három balti állam és a Besszarábia feletti fennhatóságot. Ez utóbbi Moldavai SZSZK néven egyesült az addig Ukrajnához tartozó Moldavai Autonóm Köztársasággal, s így alakult ki az államszövetség 16-os létszáma, ami 15-re csökkent, amikor 1956-ban a szovjet Legfelsőbb Tanács a Karél-Finn SZSZK-t Karél Autonóm Köztársaságként az Oroszországi Föderációhoz csatolta. A végleges berendezkedés többszöri átszervezés nyomán 1961-re alakult ki, ekkor a Szovjetunió 15 szövetséges köztársaságból, 20 autonóm köztársaságból, 7 autonóm területből és 10 nemzetiségi körzetből állt.

Az 1991-ben hatvankilencedik évét számláló birodalom összeomlása évek óta érlelődött. A 80-as évekre nyilvánvalóvá vált, hogy a szocializmusnak hirdetett társadalmi formáció kimerítette tartalékait, a gazdasági pangás, a hiánygazdálkodáson alapuló, tervutasításos gazdaságpolitika előbb-utóbb társadalmi kataklizmába torkollik. A rendszer társadalmi-gazdasági-politikai alapjainak megreformálására Mihail Gorbacsov tett utolsó kísérletet a peresztrojkának nevezett nagyszabású programjával. Ez azonban - miként az 1991. augusztusi puccskísérlet és annak következményei megmutatták - a konzervatív erőknek túl soknak, a reformokat és a nemzeti megújulást követelőknek viszont túl kevésnek bizonyult, miközben az államszövetséget véres etnikai konfliktusok rázták meg.

Végeredményben Gorbacsov az átmenetet jelentette, előkészítette a terepet a váltáshoz, olyan folyamatokat indított el, amelyek aztán őt magát is félrelökték az útból. 1989-1991 között a szövetségi köztársaságok, valamint a kebelükben működő autonóm egységek sorra szuverenitási nyilatkozatokat tettek a nagyobb politikai-gazdasági önállóság kiépítésének igényével. 1991 augusztusa előtt többen függetlenségüket is deklarálták, ám a moszkvai központ a leghatározottabban fellépett a kiválási törekvésekkel szemben, nem riadva vissza sem a gazdasági nyomástól, sem a nyílt katonai erőszaktól.

1991. március 17-én a Szovjetunióban népszavazást rendeztek a föderáció jövőjéről. A 185 millió választópolgárból mintegy 147 millióan járultak az urnákhoz, s 76,4 százalékuk a szövetség fenntartása mellett, 22 százalékuk pedig ellene foglalt állást. Hat tagköztársaság: Észtország, Lettország, Litvánia, Örményország, Grúzia és Moldova bojkottálta az össz-szövetségi referendumot. (Litvániában 1991. februárban, Lettországban és Észtországban márciusban a szavazók túlnyomó többsége népszavazáson a függetlenség mellett döntött, s így cselekedett az év áprilisában a grúz parlament is.)

Az 1991. augusztusi moszkvai puccskísérlet után a helyzet gyökeresen megváltozott. Gorbacsov szovjet államfő - megmentője, Borisz Jelcin orosz elnök jóvoltából - ideig-óráig visszatérhetett ugyan a hatalomba, de szembe kellett néznie a megmásíthatatlan ténnyel: a központ (és vele az államfő) meghatározó szerepe a köztársaságokkal szemben végleg a múlté lett. Az elszakadásokat többé nem lehetett meggátolni, miként azt sem, hogy az egyes tagállamok (sőt a köztársaságok autonóm alakulatai) sorra kinyilvánítsák függetlenségüket.

A központi hatalom még megkísérelte menteni a menthetőt: 1991. szeptember elején a szovjet szuperparlament, a népi küldöttek rendkívüli kongresszusa jóváhagyta a Szuverén Államok Szövetsége nevű alakulat létrehozásának tervezetét (immár a szovjet jelző nélkül). A szovjet birodalmi alapokon történő újjászerveződést azonban épp a legnagyobbak torpedózták meg, az a három szláv állam, amely a Szovjetunió lakosságának háromnegyedét képviselte, ennél is nagyobb arányú gazdasági és katonai súllyal.

Borisz Jelcin orosz és Leonyid Kravcsuk ukrán államfő, valamint Sztanyiszlav Suskevics fehérorosz parlamenti elnök 1991. december 8-án a fehéroroszországi Breszt mellett, a Belovezsszkaja Puscsának nevezett vadregényes erdőség közepén, a viszkuli pártrezidencián találkozott. Tárgyalásaik alapvetése az volt, hogy zsákutcába jutottak a szovjet tagköztársaságok között az új szövetségi szerződésről folytatott egyeztetések, s aktuálissá vált e köztársaságoknak a Szovjetunióból való kiválása. Leszögezték, hogy a Szovjetunió nem életképes többé, s elhatározták, hogy a helyébe - minszki koordinációs központtal - egy hármas szövetséget hoznak létre, amelyhez bármely volt szovjetköztársaság vagy más állam csatlakozhat, ha elfogadja annak alapelveit.

Nem telt bele két hét, s ez bekövetkezett: 1991. december 21-én a kazahsztáni fővárosban, Alma-Atában (ma: Almati) négy kivételével az összes volt szovjet tagköztársaság csatlakozott a Független Államok Közösségéhez (Szodruzsesztvo Nyezaviszimih Goszudarsztv), abban reménykedve, hogy e lazább, konföderatív tömörülés megkönnyíti a posztszovjet korszakba való átmenetet, csökkenti az önálló állami léttel járó kezdeti megpróbáltatásokat. (A három balti ország eleve elzárkózott az államszövetség bármely formájától, Grúzia pedig megfigyelői minőségben kapcsolódott a FÁK-hoz, s csak 1993. október 23-án lett tagállam.)

A bomlást Mihail Gorbacsov december 25-i televíziós beszéde tetőzte be. A szovjet államfő bejelentette: "A kialakult helyzet és a Független Államok Közösségének megalakulása miatt lemondok a szövetségi elnöki posztról. E lépésemet elvi okokból teszem." Gorbacsov hangoztatta meggyőződését, hogy az új államalakulattal kapcsolatban külön ki kellett volna kérni a nép véleményét, de ezzel együtt megígérte: mindent megtesz, hogy az Alma-Atában elfogadott egyezmények meghozzák a valódi egyetértést a társadalomban s megkönnyítsék a válságból kivezető utat és reformokat.

1. A Szovjetunió végnapjai
2. Élet a Szovjetunió után

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
• A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
• Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
• A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
• Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
• Sztójay Döme, a magyar Quisling
• "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
• Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
• "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"