Először diagnosztizáltak prosztatarákot egy egyiptomi múmiánál
2011. november 2. 17:08
Szakemberek a prosztatarák legkorábbi egyiptomi esetét fedezték fel egy 2250 éve elhunyt betegnél. A felfedezés alátámasztja azt az egyre inkább elfogadott nézetet, miszerint a rák sokkal elterjedtebb volt az ókorban, mint az korábban gondolták.
Korábban
2250 évvel ezelőtt az M1-nek elkeresztelt férfi hosszú, előrehaladott betegségben szenvedett. A csípőjéből induló fájdalom lassan az egész testét áthatotta, mígnem minden egyes mozdulat kínszenvedés lett számára. A férfi 51 és 60 éves kora között halt meg, családja pedig úgy gondolta: a mumifikálás enyhítheti fájdalmát, és a túlvilágon talán megszabadulhat a testét gyötrő kínoktól.
A nemzetközi kutatókból álló csapat által felállított diagnózis szerint M1 prosztatarákban hunyt el, ezzel ő lett Egyiptomban az első, a világon pedig – az Oroszország területén talált, 2700 évvel ezelőtt élt szkíta király után – a második, akinél ezt megállapították az orvosok. Az International Journal of Paleopathology című tudományos folyóirat – jelenleg nyomdában levő – számából az is kiderül, hogy a korábbi vizsgálatok jóval alábecsülték a rák előfordulását az ókori Egyiptomban, mivel 2005 óta már az 1-2 milliméter átmérőjű daganatokat is kimutatják a CT-vizsgálatok.
A lisszaboni Nemzeti Régészeti Múzeumban látható három múmia közül Carlos Prates radiológus és kollégái M1 medencéjénél és ágyékánál, felkarjánál és a lábánál azonosítottak tumort, ami egyértelműen arra utal, hogy a férfi prosztatarákban hunyt el. A felfedezést azóta más, a vizsgálatot közelről nem ismerő tudós is megerősítette.
A Journal of Paleopathology 1998-as számában megjelent tanulmány még azt állította, hogy a ráknak a több ezer múmia megvizsgálása során talált elenyésző száma miatt a betegség igen ritkának számított az ókorban, s csak az ipari forradalom után, a karcinogének megjelenésével és az ember élettartalmának növekedésével párhuzamosan kezdett terjedni. A legújabb elméletek viszont azt állítják, hogy az ókori emberek is találkoztak rákkeltő anyagokkal, például a fával való tüzelés során. „Úgy gondolom, hogy a rák igenis elterjedt volt a múltban. Sokkal jobban, mint azt hinnénk” – jelentette ki Albert Zink antropológus.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században](/ih0Ax/label/.cut-640x400/786.jpg)
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap