2022. ősz: Megrázó másnapok
ITT támogathatsz bennünket

Nem csak a modern ember betegsége a rák

2011. január 4. 12:01 The New York Times

Leginkább a rendelkezésre álló leletek elenyésző száma nehezíti a rák történetének vizsgálatát, azzal a tévhittel azonban egyszer és mindenkorra le kell számolnunk, hogy a rák a modern ember "találmánya" lett volna - állítják egyöntetűen a kutatók.

Amikor tíz évvel ezelőtt a régészek az oroszországi tuvai régióban egy szkíta sírhelyre, benne pedig egy férfi és egy nő csontjaira bukkantak, szó szerint aranyra leltek: az asszony hajdíszei között aranyból készült ló, párduc és más, szent vadállatok figuráját találták. A paleopatológusok – ókori betegségekkel foglalkozó kutatók – számára is érdekességet szolgáltak a leletek, ugyanis a férfinál a prosztatarák legkorábbi előfordulását sikerült kimutatni.

A rák – jóllehet sokáig úgy tartották, modern kori jelenség – mindig is velünk volt, hiszen csak az elmúlt évtizedben a régészek közel kétszáz, prehisztorikus időre datálható esetet fedeztek fel. A kérdés csupán az: az ősi csontokból nehezen kinyerhető információk esetlegességét elnézve ez vajon soknak, vagy kevésnek számít?

Két egyiptológus a Nature Reviews című folyóiratban megjelent tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy az ősi emberi maradványokban meglepően kevésszer fordultak elő a rosszindulatú megbetegedések. „A rák ritka előfordulása azt mutatja, hogy az iparosítás során kialakult tényezők – dohányzás, légszennyezés – a modern korral ellentétben kevésbé voltak hatással az ősi társadalmakra” – írja A. Rosalie David és Michael R. Zimmerman.

Az interneten számtalan olyan hír jelent meg, amely a rák kialakulását a modern civilizációkkal társítja („A rák emberi találmány”, „A rák gyógyítása: élj az őskorban!”), bár az orvosszakértők és régészek kevésbé vannak meggyőződve ennek realitását illetően. „Nincs okunk azt gondolni, hogy a rák valami új betegség lenne” – nyilatkozta Robert A. Weinberg, a cambridge-i Whitehead Institute for Biomedical Research rákkutatója. „Az előző korokban a rák ugyan valóban sokkal ritkábbnak számított, de az emberek életük hajnalán más betegségek miatt haltak meg” – tette hozzá.

Figyelembe kell venni az orvostudományban végmenő forradalmi változásokat is – vallja a kutató. „Számos olyan rákot tudunk diagnosztizálni a kezdeti stádiumban – így a mellrákot és a prosztatarákot –, amit korábban nem ismertek fel, a beteg pedig magával vitte a sírba, s egy olyan betegségben halt meg, ami ezzel nem hozható összefüggésbe” – magyarázza Weinberg.

A kétszáz eset első hallásra nem tűnik soknak, de a bizonyítékok ritkasága nem egyenlő a ritkaság bizonyítékával. A tumor a csontokon belül elrejtve maradhat, az ásatást végzők pedig károkat okozhatnak a csontokban, amelyeknek általában csak egy töredékét sikerül megmenteni. Anne L. Grauer, a Paleopatológiai Szövetség elnökének becslése szerint a világ csonttani gyűjteményeiben mintegy százezer csontváz található, amelyek nagy részét még nem vizsgálták meg röntgensugarakkal, vagy más modern technikával. Ez rendkívül kevésnek számít, ha a Population Reference Bureau által becsült, az időszámítás előtt élt és meghalt mintegy 50 milliárd ember számát vesszük alapul – sőt, mivel a régészek egy jó ideje csak koponyákat gyűjtenek, a rendelkezésre álló, ezáltal kutathatóvá váló csontvázak sem teljesek, azokból csak hiányos információk nyerhető ki.

Így többek között meglehetősen nehéz felmérni a csontrák előfordulásának gyakoriságát is (ma a leginkább fiatalokat megtámadó betegség évente egymillió esetben öt fiatalt érint). „Ma legalább tízezer esetet kell megvizsgálnunk, hogy egy betegre bukkanjunk” – mondta el Mel Greaves, a brit Institute of Cancer Research sejtbiológusa, aki szerint eddig még nem sikerült elég esetet megvizsgálni ahhoz, hogy végső konklúziót tudjunk levonni.

Egy további probléma nehezíti a rák történetének kutatását: a rák több mint 99 százalékban nem a csontokban alakul ki, hanem puhább, később bomlásnak induló szervekből ered. Így ha nem terjed tovább a csontokba, a régészeknek esélyük sincs megvizsgálniuk; a kivételt a múmiák jelentik, de a merítési bázis itt is csekély.

„Az igazság az, hogy csak nagyon elenyésző számban találunk olyan múmiákat és csontvázakat, amelyek rákos megbetegedést mutatnak ki” – magyarázza Zimmerman, aki egy i.sz. 200 és 400 között élt személynél talált végbélrákra utaló jeleket, miután – először az egyiptomi paleopatológia történetében – mikroszkopikus vizsgálat alá vonta a biológiai szövetet.

Egyes kutatók szerint a mumifikálás rituáléi során pusztították el a tumorokat, de egy 1977-es tanulmányában Zimmerman rámutatott, hogy ennek ellenére igenis volt esély a betegség „túlélésére”. A kutató a végbélrákban elhunyt ember máját először kiszárította, majd dehidratálta, ezzel bebizonyította, hogy a „rák jellegzetességei a mumifikálás során nem vesztek el, sőt a mumifikált tumor sokkal jobban megőrződött, mint egy átlagos emberi szövet”.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. ősz: Megrázó másnapok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár