Galícia SS néven indult taxitársaság Lembergben
2011. október 13. 12:04 MTI
A második világháborúból ismert nyugat-ukrajnai Galícia SS-hadosztályra "hajazó" Galícia SS (ukránul: SS Halicsina) elnevezéssel működik néhány hónapja egy taxivállalat Lembergben (Lviv).
Korábban
A Galícia SS szolgáltatása abban különbözik az utasszállítással foglalkozó többi vállalkozástól, hogy autóit az ukrán nemzeti viselet fontos részének számító varrottas inget viselő sofőrök vezetik, a járművekben kizárólag hazafias ukrán zene szól, és a beszálló utast a "Dicsőség Ukrajnának!" vagy "Dicsőség Jézus Krisztusnak!" üdvözléssel köszöntik. A taxik motorházára és oldalára ukrán varrottas mintákat festettek - adták hírül ukrán hírportálok.
A taxivállalat igazgatója, Bogdan Orsuljak a sajtónak elmondta, hogy a névadást illetően hazafias megfontolások vezérelték. Mint kifejtette, a Galícia SS-hadosztály az első igazi ukrán hadosztály volt. Nevének megörökítésével "apáink és nagyapáink előtt szeretnénk tisztelegni, szeretetünket kifejezni, őket a támogatásunkról biztosítani" - emlékeztetett. Megjegyezte, hogy a Galícia SS-hadosztály tevékenységét annak idején kanadai kormánybizottság vizsgálta ki, de a testület nem talált bizonyítékot arra, hogy az ukrán katonai egység tagjai háborús bűnöket követtek volna el.
A csak Mercedes, Skoda és egyéb márkás gépkocsikkal működő taxivállalat sofőrjei elmondták, hogy közel fél éves munkájuk során még nem találkoztak olyan utassal, aki felháborodott volna a Galícia SS név hallatán.
Lembergi hírportálok szerint a vállalkozás hivatalos bejegyeztetésekor a tulajdonos a cégnévben szereplő "SS" betűket a "szociális szolgálat" kezdőbetűiként jelölte meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.