Würzburgban kezdődhetett a hamisított fosszíliák diadalmenete
2011. szeptember 8. 10:02 io9
Egy würzburgi trükkel indulhatott el a hamisított kövületek térhódítása a 18. században. A két jó humorérzékkel megáldott elkövető valószínűleg nem is gondolt arra, hogy akciójukkal követendő példát állítanak fel.
Korábban
Sokáig úgy tartották, hogy az első, kövületekkel elkövetett csalás az 1912-ben megtalált piltdowni ember volt, amelyről csak 1953-ban bizonyosodott be, hogy egy ember és egy majom koponyájából összerakott hamisítvány. A cseles tudósok azonban már kétszáz évvel korábban is fosszíliák felhasználásával trükköztek.
Johann Beringer az 1700-as évek elején a würzburgi hercegérsek udvari orvosa és a természettudományi részleg vezetője volt a Würzburgi Egyetemen. Két kollégája, Ignatz Roderick és Johann von Eckhardt szerint azonban Beringer nem érdemelte ki sikereit. A páros és a vezető fizikus közötti viszonyt a különböző ásatásokon felbukkanó csontok eredetéről folytatott meddő vita mélyítette el, ugyanis Beringer szerint a leletek csupán Isten játékai voltak.
Roderick és Eckhardt mészkőből kifaragott figurákat helyezett el Beringer ásatásain, így a meglepődött professzor sorra találta meg a hálójában lévő pókot, békákat, rovarokat és egyéb élőlényeket ábrázoló fosszíliákat. A következő feltáráson már héber és babiloni feliratokra bukkant a tudós, aki új könyveiben immár azt fejtegette, hogy miért helyezhette el Isten pont ott a szeszélyes alkotásait. Beringer a soron következő ásatáson saját nevét találta meg egy kövületen, így szembesült az átverés tényével. A feldühödött tudós sikeresen beperelte a két cselszövőt, és a továbbiakban már csak vélhetően igazi leleteket ásott ki és publikált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.