2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Újra kavarog a történelmi karnevál Szombathelyen

2011. augusztus 5. 13:35 MTI

Mintegy húsz helyszínen közel háromszáz programot kínál az augusztus 26. és 28. között megrendezésre kerülő a Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen. Közép-Európa legnagyobb historikus, jelmezes kavalkádjának programjait tegnap ismertették.

A Savaria ókori köveire épült kétezer éves város (Szombathely) múltjának megidézése, sajátos atmoszférája és gazdag programkínálata egyedi élményt ígér kicsiknek és nagyoknak, visszatérő látogatóknak és az "elsőkarneválozóknak" egyaránt - közölte Szommer Ildikó karneváligazgató.
A karneváli időszámítás kezdetét a karneváli láng jelzi, amely csütörtök este lobban fel a Fő téren felállított Veszta-templomban, vasárnap esti kihunyása pedig az ünnep végét jelzi majd. A karneváli menet pénteken délután a "lemenő nap fényében", másnap pedig sötétedéskor, fáklyák fényében indul útjára a Történelmi Park elől.

Közel ezer felvonuló ölt majd díszes maskarát; a jelmezesek az 1. századtól a 19. századig kalauzolnak végig a történelmen. A közel 300 autentikus katonai hagyományőrző - gladiátorok, legionáriusok, keresztes lovagok, germánok, varégok, hunok, honfoglaló magyarok, végvári vitézek, huszárok - mellett színészek, csepűrágók, artisták, zászlóforgatók és tűzvarázslók egész serege gondoskodik majd a közönség szórakozásáról. A színpompás menetet gólyalábasok, dobosok, zenészek hada teszi majd még látványosabbá és hangosabbá.

Szommer Ildikó megjegyezte; a látogató itt nem pusztán szemlélője az eseményeknek, hanem jelmezt öltve aktív részese is lehet a fényes, színes-bűvös forgatagnak, letűnt korokba kísérő időutazásnak.

Az istenszobrokkal díszített karneváli helyszíneken "vérre menő harc", történelmi bemutató, vérpezsdítő zene, kacagtató színház, fondorlatos és önfeledt játék ígéri a pihentető szórakozás és a játszva tanulás sajátos elegyét. A színpadokon a hazai és a határon túli magyar zenei és színházi élet kiválóságai váltják egymást, míg a "történelem színpadán" az ókortól a középkorig idézi meg letűnt korok jeles eseményeit a katonai hagyományőrzők népes tábora. Nem csalódnak a kulináris élvezetek rajongói sem, hiszen az Öreg Város Vására, a Pannon Piac, a Borok Utcája és a Sörtér különleges nedűk, korabeli csemegék és helyi termékek egyedülálló választékát kínálja e napokban.

Míg a karnevál lángját a Fő téren felállított Vesta-templom őrzi az ünnep napjaiban, az egyes helyszíneket a tematikához illeszkedő istenszobrok jelölik és díszítik. A Thököly utca közepén felállított diadalív nem csak a belváros kapujaként, de kilátóként is szolgál majd, ahonnan tekintetével bejárhatja a karneválozó a díszbe öltözött belvárost.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár