Felfüggesztették a Jaruzelski elleni másik pert is
2011. augusztus 1. 17:59 MTI
Felfüggesztették a Wojciech Jaruzelski ellen a hadiállapot 1981. december 13-i bevezetése miatt zajló pert a tábornok egészségi állapota miatt hétfőn az illetékes varsói körzeti bíróságon.
Korábban
Július 19-én ugyanezen okból már felfüggesztették a 88 éves tábornok ellen ugyanezen a bíróságon folyó másik pert is. Előzőleg július elején Jaruzelski ügyét elkülönítették vádlott-társaiétól a tengermelléki munkásfelkelés leverésében játszott "irányító szerepe" miatt zajló perben - az események idején Jaruzelski nemzetvédelmi miniszter volt -, és bejelentették, hogy ügyét külön eljárásban fogják vizsgálni.
A bíróság a döntését a legutóbbi orvosi vizsgálatok eredményeivel indokolta, amelyek szerint Jaruzelski a következő egy évben egészségi állapota miatt nem tud részt venni a tárgyalásokon. Az egykori nemzetvédelmi miniszter, későbbi miniszterelnök és államfő limfómában - a nyirokrendszer sejtjeiből kiinduló daganatos betegségben - szenved, és kemoterápiás kezelésben részesül. Egy év elteltével a bíróság várhatólag ismét elrendeli a vádlott orvosi vizsgálatát, és dönt arról, hogy fenntartja-e a felfüggesztést, vagy folytatja az eljárást.
A hadiállapot bevezetése miatt indított perben az eredetileg kilenc vádlottból mára csak négyen maradtak: Jaruzelskin kívül a 83 éves Stanislaw Kania egykori pártfőtitkár, a 85 éves Czeslaw Kiszczak tábornok, volt belügyminiszter és a 81 éves Eugenia Kempara, az Államtanács egykori tagja. Ha a vádak bizonyítást nyernek, Jaruzelskit 10 évig, Kaniát és Kiszczakot 8 évig, Kemparát 3 évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti. A terhükre rótt bűncselekmények 2020-ban évülnek el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap