A Hungaroring históriája: 25 éve épült a pálya
2011. július 28. 11:03 MTI
Negyedszázada, 1986 márciusában készült el a Hungaroring, ahol 1986. augusztus 10-én került sor az első Forma-1-es Magyar Nagydíjra.
Korábban
Bernie Ecclestone, a Forma-1 irányítója a nyolcvanas évek közepén döntötte el, hogy a száguldó cirkusznak terjeszkednie kell, méghozzá a "vasfüggöny" mögé. Az F1-es autós gyorsasági világbajnokságot üzemeltető szervezet (FOA) elnökének terveiben akkor még a Szovjetunió (főképp Moszkva), Kína, majd Jugoszlávia szerepelt, de végül, magyar származású barátja, Rohonyi Tamás tanácsára Budapest felé fordult a figyelme.
Gyors érdeklődés, majd magyarországi villámlátogatás után a fővároshoz közeli Mogyoródra esett a választása. A versenypálya rekordidő, nyolc hónap alatt készült el. 1985. szeptember 10-én írták alá a szerződést, október 1-jén kezdődtek meg a munkálatok, majd 1986. március 24-én a Drapál Emlékverseny kapcsán avatták fel a Hungaroring versenypályát. Az első Forma 1-es futamot 1986. augusztus 10-én rendezték a pályán. A versenyt Nelson Piquet, a Williams Honda brazil versenyzője nyerte meg honfitársa, Ayrton Senna (Lotus-Renault) és a brit Nigel Mansell (Williams-Honda) előtt.
A pályát a Formula 1 Gazdasági Társaság építette, és ennek vezetője gyakorolta az első öt évben a pálya vezetői jogait. Az első ötéves ciklus vége egybeesett a magyarországi rendszerváltozással, melynek következtében, az anyagi nehézségeket áthidalandó, a versenypályát öt évre Bernie Ecclestone-nak adták bérbe, aki ennek fejében vállalta további öt verseny megrendezését.
Ez a gyakorlat végül egyik fél számára sem vált be. Így 1994-ben megkezdődtek a tárgyalások Bernie Ecclestone és a Hungaroring Sport Zrt. elnöke, Berényi János között. A tárgyalások eredményeképp a versenypálya tulajdonosi viszonyai 1995-re rendeződtek, és azóta a Hungaroring Sport Zrt. gyakorolhatja a tulajdonosi jogokat. A tavalyelőtt megkötött szerződés értelmében 2016-ig biztosan rendeznek Forma-1-es futamot a Hungaroringen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap