Nyolcszázmillió dollár egy amerikai múzeumnak
2011. május 9. 13:03 MTI
Összesen 800 millió dollárt (több mint 145 milliárd forintot) adományozott egy arkansasi múzeumnak Sam Waltonnak, a Wal-Mart alapítójának családja.
Korábban
A New York Times című lap szerint ez a legnagyobb adományozott összeg, amelyet valaha amerikai művészeti múzeum kapott. A Crystal Bridges Museum of American Artot Sam Walton lánya, Alice alapította a Wal-Mart, világ legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánca fő központjának is helyet adó Bretonville-ben. Az intézmény november 11-én nyit.
A múzeum igazgatója szerint a pénzből 325 millió dollárt festmények vásárlására, 350 millió dollárt pedig a üzemi költségekre fordítanak. A fennmaradó összeget karbantartásra költik majd. A csaknem 19 ezer négyzetméternyi múzeum átfogó gyűjteményében a 17. század gyarmatosítási időszakától a jelenkor kortárs festményeiig számos alkotás helyet kap majd. Az intézmény célja, hogy a látogatók átfogó képet kaphassanak az amerikai művészet történetéről.
A múzeum művészeti körökben ismert alapítója, Alice Walton immár hat éve foglalkozik a gyűjteménnyel. Az elmúlt hónapokban például Roy Lichtenstein, Andy Warhol, Kara Walker és Roxy Paine alkotásaira is szert tett az intézmény számára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap