2021. ősz különszám: Sorsok, Legendák, Küzdelmek
ITT támogathatsz bennünket

Grúz függetlenség nacionalista összecsapásokkal

2011. április 11. 08:12 MTI

20 éve, 1991. április 9-én a tbiliszi parlament egyhangúan elfogadott határozatban kinyilvánította Grúzia függetlenségét. Ezzel az aktussal a három balti szovjetköztársaság után a kaukázusi állam lett a negyedik kilépő a szovjet államszövetségből.


A Szovjetunió nemzeteinek-nemzetiségeinek több évtizedes, látszólag békés együttélése szinte egyik napról a másikra tovatűnt, amikor a gorbacsovi peresztrojka nyomán megkérdőjeleződött az internacionalista alapokon nyugvó államberendezkedés, s kiszabadult a palackból a nemzeti törekvések szelleme. Elemi erővel törtek felszínre az addig lefojtott nemzeti indulatok a hatalmas birodalom szinte minden részén, de különösen a peremvidékeken, amelyeket a cári Oroszország majd a Szovjetunió erőszakkal vont a fennhatósága alá.

A behódoltatott nemzetek elérkezettnek látták az időt, hogy megtorolják a rajtuk esett sérelmeket, s megvalósítsák félbetört vagy talán még el sem kezdett nemzetállami létüket. A viszonyokat még inkább összekuszálta, hogy az ágaskodó helyi nacionalizmusok nemcsak a gyűlölt moszkvai központtól kívántak megszabadulni, de helybéli vetélytársaiktól is. Céljaikat keresztezte, ezért el akarták fojtani az országukban élő más népek-nemzetiségek önmegvalósítási szándékát, amely sokszor a szovjet (később az orosz) hatalmi központ bátorítását, pártfogását is maga mögött érezte.

Grúzia esetében is rendkívül szorosan összefonódott ez a két tendencia. A grúzok küzdelmét a Szovjetunióból való kiválásra végigkísérte a köztársaságban már bizonyos fokú önállósággal már bíró abházok, adzsarok és oszétok Tbiliszitől való függetlenedése (az abházok és adzsarok hivatalosan autonóm köztársasági, az oszétok pedig autonóm területi státussal rendelkeztek Grúzián belül).

Tbilisziben 1988 novemberében százezrek tüntettek Moszkva ellen, tiltakozva a köztársaság eloroszosítása, s minden olyan központi törekvés ellen, amely a helyi államhatalom önállóságának szabott korlátokat. 1989 tavaszán a függetlenség jelszavával Abháziában is megmozdulások kezdődtek. Amikor 1989. április 4-én Tbilisziben az akkor még illegális Nemzeti Függetlenségi Párt mintegy száz tagja éhségsztrájkba fogott a kormány épülete előtt, követelve "Grúzia függetlenségének deklarálását", jelszavaik között már ott szerepelt a vád, hogy az abháziai nemzetiségi zavargások hátterében a Kreml áll.

A nacionalizmusok egymásnak feszülése tragédiába torkollt. 1989. április 7-én az abház önállósági törekvések miatt (amelyeket még az ottani - időközben leváltott - kommunista pártvezetés is magáévá tett), az ellenzéki szervezetek kezdeményezésére tüntetők tízezrei lepték el Tbiliszi főterét Grúzia területi egységének megóvását követelve. 9-én a reggeli órákban harckocsikkal megerősített katonai alakulatok tisztították meg a teret a tüntetőktől, akik szovjet- és szocialista-ellenes jelszavakat is skandáltak.

Az összecsapások 19 halálos áldozatot követeltek, mintegy 100 polgári személy és 91 katona megsérült. A hatóságok kijárási tilalmat vezettek be, a hangadó vezetőket (Gamszahurdiát, Csanturiát és másokat) letartóztatták, a konfliktus okainak felderítésére grúz kormánybizottság alakult, a központi szovjet vezetés pedig Tbiliszibe küldte a grúz származású Eduard Sevardnadze külügyminisztert, az SZKP KB PB tagját, valamint Georgij Razumovszkij KB-titkárt, az SZKP KB PB póttagját. Hullottak a fejek: leváltották a Grúz KP KB első titkárát, Dzsumber Patiasvilit, valamint Zurab Csheidze miniszterelnököt. A vizsgálat kiderítette, hogy a tüntetők ellen a könnygáz mellett mérges gázt is bevetett a hadsereg.

A tragédia elmélyítette Tbiliszi és Moszkva ellentétét, miközben az abháziai tüntetések 1989 nyarára abház-grúz összecsapásokba torkolltak. (A 8670 négyzetkilométeres Abház Autonóm Köztársaság mintegy hatszázezer lakosának egyharmada volt csak abház, a többi más nemzetiségekhez tartozott, elsősorban grúz, örmény és orosz nemzetiségű volt.) A szuhumi eseményekkel egy időben Tbilisziben tüntetők ezrei követelték a szovjet katonai egységek Grúzia területéről való kivonását, a saját grúz fegyveres erő létrehozását. Elhangzott, hogy Grúzia váljon ki a Szovjetunióból, indokolva ezt azzal is, hogy az abháziai zavargásokat szándékosan robbantották ki a grúz függetlenségi mozgalom aláásására.

1989 őszén állandósultak a tbiliszi megmozdulások, s nyomásukra a parlament módosította az ország alkotmányát. Kimondta, hogy Grúzia fenntartja a jogot a Szovjetunióból való kiválásra, s felfüggesztheti a szovjet törvények és rendeletek érvényét, amennyiben azok ellentmondanak a köztársaság érdekeinek. A törvényhozás elfogadta az általa kiküldött különbizottság értékelését, mely szerint katonai intervenció volt 1921-ben a szovjet-orosz Vörös Hadsereg bevetése Grúziában, annak igazi célja az akkori grúziai politikai rendszer megváltoztatása volt.

1989 végén a grúziai válságövezetek közé feliratkozott Dél-Oszétia is. Az itt lakók azt követelték, hogy kapjanak autonóm köztársasági státust, és egyesítsék őket az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétiával. Akárcsak Abháziában, állandósultak a grúz-oszét fegyveres összecsapások, valamint az itt kisebbségben élő grúzokkal szembeni pogromok.

A nemzetiségi viszályok eszkalációjával egyidejűleg egyre erősödött a grúziai ellenzék, gombamód szaporodtak az új politikai pártok, szervezetek. 1990 januárjában létrejött a Grúz Nemzeti Megmentési Bizottság, amely kilenc pártot és szervezetet tömörített, Nemzetvédelmi Bizottságot alakított, megkezdte önkéntesek toborzását, s nyíltan kommunistaellenes tüntetéseken Grúzia függetlenné válását követelte. A hatalmon lévő erők igyekeztek lépést tartani a fejleményekkel: a Grúz Kommunista Párt Központi Bizottsága kiállt amellett, hogy töröljék a szovjet alkotmányból az SZKP vezető szerepét kimondó pontot. 1990 márciusában a parlament ismét határozatban ítélte el Grúzia 1921-es szovjet bekebelezését, és tárgyalásokat sürgetett a köztársaság függetlenségének helyreállításáról. 1990 nyarán a képviselők törvényt fogadtak el a köztársaság gazdasági függetlenségének alapjairól, az alternatív katonai szolgálat bevezetéséről, és bizottságot küldtek ki annak megvizsgálására, hogy milyen jogi eszközökkel lehetséges a független grúz államiság helyreállítása.

A törvényhozás 1990. június 20-án október 28-ára tűzte ki a többpárti demokratikus választásokat, a második fordulót november 11-én rendezték. A megmérettetésen fölényes győzelmet aratott a Kerekasztal-Szabad Grúzia elnevezésű ellenzéki koalíció: 155 mandátumot szerzett a 250 fős törvényhozásban, a kommunista párt 64 helyhez jutott. A parlament elnöke Zviad Gamszahurdia nyelvész, író, a Kerekasztal-Szabad Grúzia koalíció vezetője lett, aki az ország számára átmeneti időszakot határozott meg a függetlenség eléréséig. Kormányfővé Tengiz Sziguát, az ellenzéki pártkoalícióhoz tartozó Rusztaveli Társaság vezetőjét választották.

Az új grúziai vezetés egy percig sem hagyott kétséget afelől, hogy a teljes politikai-gazdasági önállóságra törekszik. Az új szovjet szövetségi szerződés vitája során leszögezte, hogy nem akar a megújult szovjet szövetségi rendszer kötelékében maradni, és nem óhajtja aláírni az új szövetségi megállapodást. 1990 decemberében a tbiliszi parlament határozatot hozott a grúz belügyi csapatok, a nemzeti gárda létrehozásáról, egyben megtiltotta fegyveres csoportok alakítását és betiltotta a már létrejött szabadcsapatok tevékenységét a köztársaság területén. Közben a Grúz Kommunista Párt kongresszusán független szervezetnek minősítette önmagát, s kimondta, hogy a grúz alkotmány alapján működik - ezzel hivatalosan kivált az SZKP kötelékéből.

Elődjéhez hasonlóan az új grúz vezetés is elutasította a nemzetiségek szakadár törekvéseit. Elvetette az abház és a dél-oszét parlamentek 1990. augusztus-szeptemberi szuverenitási döntéseit, s visszautasította a konfliktusukban közvetítő szerepet játszó moszkvai központ békítő határozatait, ami miatt felsejlett egy közvetlen szovjet-grúz katonai konfrontáció lehetősége is. Az ürügy a dél-oszétiai helyzet elmérgesedése volt: a grúz Legfelsőbb Tanács 1990. december 11-én megsemmisítette Dél-Oszétia autonómiáját, törvénytelennek minősítette a két nappal korábbi ottani választásokat, majd a véres összecsapások miatt rendkívüli állapotot rendelt el.

A szovjet vezetés döntéseik visszavonására hívta fel mind Chinvalit, mind pedig Tbiliszit, 1991. január 7-én pedig bejelentette, hogy "a behívási fegyelem erősítése" érdekében ejtőernyős alakulatokat vezényelnek a kaukázusi vidékre. Válaszul 9-én a grúz parlament leszögezte: ha Moszkva megpróbál erővel érvényt szerezni a rendeletnek, azt a grúz Legfelsőbb Tanács hivatalos hadüzenetként fogja értelmezni.

Moszkva és Tbiliszi nyílt fegyveres összecsapása elmaradt, a szovjet központ láthatóan nem akarta megismételni a Kaukázusban a véres baltikumi beavatkozást. A politikai erőpróba viszont folytatódott: Tbilisziben a parlament úgy határozott, hogy a köztársaság nem vesz részt a szovjet föderáció jövőjéről rendezett március 17-i szövetségi népszavazáson, ehelyett a március 31-re kiírt helyi tanácsi választásokkal egyidejűleg köztársasági népszavazást rendelt el Grúzia jövendő státusáról. A referendumon a 3,3 millió választásra jogosult 90,53 százaléka vett részt, s a túlnyomó többség (98,93 százalék) a függetlenségre adta le a voksát.

A népszavazás eredménye alapján a tbiliszi törvényhozás egyhangúan kinyilvánította Grúzia függetlenségét, a határozat a 73 évvel korábbi, 1918. május 26-án elfogadott függetlenségi nyilatkozaton alapult. 14-én a képviselők Zviad Gamszahurdiát tették meg Grúzia első elnökévé, őt a május 26-i elnökválasztáson a lakosság 87 százaléka közvetlenül is megválasztotta e tisztségre.

A grúz függetlenség tényleges megvalósítására még pár hónapot várni kellett. A Gorbacsov-ellenes 1991. augusztusi moszkvai puccs leverését követően az új szovjet államvezetés már nem gördített akadályt a kiválni szándékozó tagköztársaságok útjába. A háborúskodás azonban nem zárult le a kaukázusi országban a függetlenség elnyerése után sem: a viszonylag békés, stabil közállapotok csak egy véres, többfrontos polgárháborús időszak után következtek el, a nemzetiségi területek ügye pedig máig tartóan konfliktusforrás.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár