2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Műkincstolvajok és alvilági rejtélyek

2010. október 21. 10:52 MTI

A rablás emléke továbbra is kísért

A Diana Widmaiertől ellopott képek ügyében végül három középkorú, a helyi régiség- és műtárgykereskedők körében jól ismert férfit vettek őrizetbe, amint azok eladásáról tárgyaltak egy negyedik, "Panama-kalapot viselő" illetővel, akinek kilétét nem közölték.

Egyikük Abdelatif Redjil volt, akinek neve korábban azzal kapcsolatban vált ismertté, hogy azt vallotta: ő próbált először segítséget nyújtani Diana hercegnőnek a végzetes 1997 évi autóbaleset után, amely a Modern Művészetek Múzeumának közvetlen közelében, egy aluljáróban történt. A rendőrség szerint Redjil 2007-ben egyik lehallgatott beszélgetése során kódoltan utalt a lopott festményekre. A nyomozók a három embert gyanúsították a lopással, ők azonban tagadtak, és mivel a rendőrség nem talált a helyszínen jelenlétükre utaló bizonyítékot, csupán orgazdaság címén emeltek ellenük vádat. Végül, mint arról a Le Figaro beszámolt, Redjil háromévi, két társa egy-egy évi börtönbüntetést kapott.

A szakértők szerint viszonylag egyszerűbb ellopni, mint aztán eladni a műkincseket - az utóbbihoz megfelelő szervezés és forgalmazó hálózat szükséges. A tolvajokat rendszerint éppen az eladás pillanatában kapják el. Wittman szerint ezek a bűnözők egyébként is rendszerint jobbak betörőnek, mint üzletembernek.

Egy németországi eset is illusztrálja véleményét. Nyáron négy férfit, köztük két ügyvédet vettek őrizetbe éppen akkor, amikor a Bankhaus Lampe nevű düsseldorfi bankból korábban eltűnt nyolc, összesen mintegy 800 ezer eurót érő kép visszaszolgáltatásáért próbáltak váltságdíjat kicsikarni a pénzintézmény illetékeseitől. A két évvel ezelőtti lopás tettesei semmiféle nyomot nem hagytak: egyetlen videofelvétel, ujjlenyomat, erőszakos behatolásra utaló jel sem maradt utánuk, az ajtók zárva voltak.

Közben a párizsi művészeti múzeum igyekszik visszatérni a normális működéshez, bár a betörés emléke - a francia főváros alpolgármesterének közlése szerint - továbbra is kísérti a 80 fős személyzetet. A rablók eddig nem követeltek semmiféle "váltságdíjat", a Párizsi Iskola elnevezésű termet, ahonnan Amedeo Modigliani Nő legyezővel című festményét a tettesek elvitték, azóta újrafestették.

Fabrice Hergott, az intézmény igazgatója néhány héttel a betörés után még úgy nyilatkozott, hogy képtelen rávenni magát annak a 10 másodperces biztonságikamera-felvételnek a megtekintésére, amelyen a kámzsás rablók egyike látható. Bernard Aland, a múzeum őreinek képviselője elmondta, hogy a rendőrség mindenkit kihallgatott, arról érdeklődve, hogy ki mit tudott a biztonsági rendszer hibájáról. A vezetés szerint a SPIE biztonsági cég nem közölte velük, hogy a riasztást egy probléma kijavításának idejére kikapcsolták; Aland ellenben azt állította, hogy legalább száz személy tudott erről, még egy másik múzeumban dolgozó őr is hallott róla.

A múzeumok biztonsági rendszerét azóta korszerűsítették, de egy dolog változatlan maradt Franciaországban: a képlopásért járó maximális büntetés továbbra is csak ötévi elzárás. Egyébként szerte Európában ekörül mozognak a büntetési tételek, így a Picasso-unoka villájába történt betöréssel kapcsolatban sem szabhattak ki komolyabb büntetést.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár