Házrombolással erősítette hatalmát Hódító Vilmos
2010. augusztus 10. 17:53 BBC News
A Hódító Vilmos korában elrendelt házrombolás bizonyítékául szolgáló angolszász épületmaradványokra bukkantak a régészek a Nagy-Britannia északi részén található Lincoln-kastély területén.
Korábban
Az észak-angliai Lincolnshire grófságban lévő kastély területén kiásott épületmaradványok egyértelmű bizonyítékai annak az erőszakos földirtásnak, amelyet I. (Hódító) Vilmos (1027-1087) parancsára hajtottak végre a normann lovagok. Az uralkodó ugyanis elhatározta, hogy várat építtet a területen álló, egykori római erőd belsejébe, ehhez pedig 166 otthont, vagyis a már létező város mintegy 10 százalékát kellett elpusztítani. Az ásatások első szakaszában, a régészek egy tűzhelyet, kerámia edényeket és tartógerendákra utaló jeleket találtak.
A lincolni volt az egyik első kastély, amelyet I. Vilmos építtetett nem sokkal a győztes hastingsi ütközet után (1066), hogy védelmet biztosítson országának. Az uralkodó által még 1085-ben elrendelt és végül 1086 augusztusában elkészült Ítéletnapi könyvben (Domesday Book), amely az angliai birtokok és a lakosság összeírását tartalmazta, pontos adatok szerepelnek arról, hogy hány épületet kellett félresöpörni az útból a kastély megépítéséhez, ám csak a mostani ásatások szolgáltattak kézzelfogható leleteket.
Cecily Spall, a yorki székhelyű Field Archaeology Specialists (FAS) szervezet munkatársának szerint a kastély északi pázsitján végzett ásatások egy apró bepillantást engednek a Hódító Vilmos korabeli forradalomba. "A szászok egyszerűen nem tehettek semmit az új helyzetben. A normann hódítás (1066) teljesen átalakította az angolszász Angliát" - mondta a szakember. "Új földbirtokosokat neveztek ki, akik leromboltatták a házakat és újraértelmezték a magántulajdon, illetve a földbirtok fogalmait" - tette hozzá.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
![hadtörténet](/ih0Ax/label/.cut-640x400/135.jpg)
hadtörténet
- Az ultimátum egyetlen pontjának elutasítása miatt tört ki az első világháború
- Nem tudta megtartani nápolyi hódításait I. Lajos magyar király
- Máig nem ismert a Doberdónál elesett magyar katonák pontos száma
- Még csak esélye sem volt Hongkong védőinek a japán invázióval szemben
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Csupán egy dolog miatt nem gúnyolták a kortársai által furcsának tartott Szókratészt
- Gettysburgnél szertefoszlott Lee tábornok verhetetlenségének mítosza
- Máig nem kötött békét egymással a két koreai állam
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap